Egymillió vendéggel nőhet 2020 után hazánk négy kiemelt turisztikai térségének látogatottsága, ennek érdekében további 40 milliárd forint értékben valósulnak meg turisztikai programok – jelentette be szerdán a Magyar Turisztikai Ügynökség vezérigazgatója. Guller Zoltán közölte: a négy kiemelt térségben 35 program nyert vissza nem térítendő támogatást.
Eszerint a Balatonnál 18 program valósulhat meg közel 22 milliárd forintból, míg Debrecen, Hajdúszoboszló, Hortobágy és a Tisza-tó térségé-ben négy program indul több mint hatmilliárd forint értékben. Tokaj, a Felső-Tisza és a Nyírség területén nyolc program kezdődik 13 milliárd forint értékben, Sopronban és a Fertő tónál pedig négy program kapott támogatást két-milliárd forint értékben. A vezérigazgató elmondta: a 2020 harmadik negyedévére elkészülő fejlesztésektől az egymillió pluszvendégen kívül azt is várják, hogy az akadálymentes és családbarát módon megvalósuló beruházások csökkentsék a szezonalitást és növeljék a térségek versenyképességét.

Sopronban és környékén négy program kapott támogatást
Fotó: MTI/Jászai Csaba
– A turizmus a nemzetgazdaság tíz százalékát állítja elő, több mint 400 ezer embernek ad munkát. Októberben csak a belföldi turizmus tíz százalékkal nőtt, ami azt jelenti, hogy abban a hónapban az egy évvel ezelőttinél 53 ezerrel többen mentek el üdülni Magyarországon – emelte ki Guller Zoltán.
A veszprémi eseményen Porga Gyula, a város fideszes polgármestere ismertette a közel másfél milliárd forint értékben megvalósuló fejlesztéseket. Ennek részeként épül egy panorámalift a veszprémi vár keleti oldalán, amelyhez kapcsolódóan fogadóközpont és parkoló is létesül. Emellett a vár épületeinek díszkivilágítását is kiépítik. – Ezekkel a fejlesztésekkel még sikeresebb lehet Veszprém Európa 2023-as kulturális fővárosaként – jegyezte meg Ovádi Péter, a térség kormánypárti országgyűlési képviselője.