A 2017-ben megkötött, hároméves bérmegállapodásnak köszönhetően a tavalyihoz hasonlóan az idén is átlagosan 12 százalékkal nő a dolgozók keresete az állami közszolgáltató vállalkozásoknál, tehát a vasútnál, a Volán-társaságoknál, a vízközmű-szolgáltatóknál, valamint a postánál – tájékoztatott közleményében a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium (NFM). Az emelés mintegy 140 ezer dolgozót érint. Az NFM kiemelte: az emeléshez a kormány 45,6 milliárd forintot nyújt.
A legnagyobb összegű támogatást 2018-ban is olyan állami társaságok kapják, amelyek jelentős mértékű munkavállalói létszámmal rendelkeznek, és a magyar emberek mindennapi életében fontos szolgáltatásokat végeznek. A MÁV-csoport 14,2 milliárd forintos, a Magyar Posta Zrt. 11,4 milliárd forintos, a regionális közlekedési központok 8,4 milliárd forintos, a vízközmű-társaságok pedig 4,6 milliárd forintos támogatást kapnak az emeléshez.
A fejlesztési tárca emlékeztetett: a vállalatokkal és a szakszervezetekkel megkötött hároméves, harmincszázalékos bérmegállapodást tavaly februárban fogadta el a kormány, elősegítve a képzett munkaerő megtartását, a szakmai utánpótlás biztosítását, és ezzel is kifejezve a munkavállalók iránti megbecsülését. A munkavállalói oldal a bérmegállapodásban vállalta, hogy a következő három évben bérjellegű igénnyel nem lép fel. A gazdaság helyzete pedig lehetővé teszi ennek az emelésnek a kigazdálkodását – tette hozzá az NFM.

A Magyar Posta Zrt. is kap támogatást a juttatások növeléséhez
A lapunk által megkérdezett szakszervezetek korábban arról tájékoztattak, hogy februárban mindenki a megemelt fizetését kapja, azonban az emelések elosztásáról több vállalatnál januárban tárgyalnak. Várhatóan – 2017-hez hasonlóan – az alacsonyabb keresetű munkavállalók kapják a nagyobb mértékű bérfejlesztést, ám az átlagos, tízszázalékos emelésben a jobb keresetűek is részesülnek. Korrekcióra számíthatnak azok a munkavállalók is, akiknél a garantált bérminimum – annak idei emelését követően – már eléri vagy meghaladja keresetét.
Palkovics Imre, a Munkástanácsok elnöke korábban a Magyar Időknek arról beszélt, a munkaerőhiány miatt át kell tekinteni az állami vállalatok helyzetét, mivel a munkaerőhiány okozta problémát csak nemzetgazdasági szinten lehet megoldani. A kafetériakeret bővítése, a biztosítások, egészségügyi járandóságok szélesítése, valamint egyéb szociális intézkedések bevezetése is segíthet. A Munkástanácsok kezdeményezték egy új fórum létrehozását a versenyszféra és a kormány állandó konzultációs fórumának mintájára, amely reményeik szerint már az év elején összeülhet.
Nőttek a legalacsonyabb fizetések
A 2016-ban megkötött, hosszú távú bérmegállapodás szerint a minimálbért keresők a tavalyinál februárban már nyolc százalékkal nagyobb összeget kapnak. Az emelésnek köszönhetően a bruttó összeg a tavalyi 127 500 forintról 138 000 forintra nő, tehát 91 770 forintot kap kézhez a munkavállaló. A bruttó összeg hetibérben 31 730, napibérben 6350, órabérben pedig 794 forint. A garantált bérminimum a tavalyi 161 000 forintról 12 százalékkal, 180 500 forintra emelkedett.
A szaktudást igénylő munkakörökben dolgozó havi munkája után így 123 650 forintot kap kézhez februárban. Hetibérben a bruttó összeg 41 500, napibérben 8300, órabérben pedig 1038 forint. A munkavállalói járulék nem változott, annak mértéke – tehát a bruttó és nettó bér közötti különbség – 33,5 százalék maradt. A 2,5 százalékos munkaadóijárulék-csökkentésnek köszönhetően a szociális hozzájárulási adó 19,5 százalékra mérséklődött, így a cégeknek könnyebb kigazdálkodniuk az emeléseket.