– Innovatív startupok és nagyvállalatok is jelen vannak az asztanai világkiállítás magyar pavilonjában, a fejlesztések mindennap több külföldi üzletember érdeklődését keltik fel – tájékoztatta a Magyar Időket a kazahsztáni expón hazánk megjelenéséért felelős miniszteri biztos. Kárteszi Nándor elmondta azt is, hogy bár a világkiállításokon nem jellemző a cégek jelenléte, a magyar pavilonnál ez a meghatározó.
A Mol és az MVM állandó kiállító, mellettük több innovatív kisvállalat is szerepel, de jelen van a pavilonban a Magyar Nemzeti Kereskedőház és a Magyar Turisztikai Ügynökség is.
A startupok közül a miniszteri biztos szerint jelenleg a Platio nevű projekt áll egy új üzlet megkötésének küszöbén. A fejlesztés egy olyan környezetbarát, napelemmel felszerelt, holografikus információkat megjelenítő térburkolati eszköz, amely képes adatok gyűjtésére és elemzésére. Segítséget nyújthat a forgalmas csomópontokon a navigációban, így részt vesz az okosközlekedés kialakításában, továbbá az energiatermelésbe is bekapcsolódik. Az innováció a legjobb ötleteket felvonultató, Best Practice pavilonban található meg, ahová 150 jelentkező közül csak a 22 legjelentősebb kerülhetett be.
– A magyar pavilon fő koncepcióját a mesterséges fotoszintézis mentén határoztuk meg, amely technológia fontos szerepet tölthet be a megújuló energia hasznosításában, Magyarország pedig ezen a téren az élen jár – kezdte a fő látványosság bemutatását Kárteszi Nándor. – A pavilonunk középpontjában ezért az élet fája koncepció szimbolizálja a nap és a fa energiáját, a fotoszintézist, a fát mint tökéletes erőművet, valamint a növényzet környezetre és emberre gyakorolt pozitív hatását – fejtette ki a miniszteri biztos, hozzátéve, hogy az élet fája mind a kazah, mind a magyar kultúrában nagy jelentőséggel bíró szimbólum.

A pavilon központi témája az élet fája
A pavilonba egy másik, nemcsak innovatív, de látványos megoldás is érkezik hamarosan: a 2002-ben szabadalmaztatott üvegbeton. A cementből, homokból és optikai szálakból készült anyag fényáteresztő, de betonszilárdságú, kiváló hő- és hangszigetelő tulajdonságokkal bír. Fényáteresztő képessége miatt különösen illeszkedhet a fenntarthatóság koncepciójába, hiszen az energiahatékonyság, energiafogyasztás csökkentése, a természetes fény hatékonyabb használata szoros kapcsolatban áll az expó koncepciójával.
Jelen van még Asztanában a szennyvíz energiáját nagy méretű épületek hűtésére és fűtésére hasznosítani képes műszaki megoldás is. A Thermowatt Kft. fejlesztése 2013-ban és 2014-ben is nemzetközi innovációs díjat nyert. Az Eufire pedig geotermikus projektjével a világon egyedülálló mélységbe képes lefúrni a kőzetbe és onnan felvezetni a hőenergiát, hogy azt áramtermelésre használja fel.
A magyar pavilon népszerűségéről szólva Kárteszi Nándor elmondta, hogy a látogatók száma már meghaladta a nyolcvanezret, ami az azonos költségvetésű kiállítóterekkel összevetve jó eredmény.
– Míg a legtöbb pavilonban filmvetítés van, ezért csoportosan engedik be az embereket, a magyar egy nyílt helyiség, ahová folyamatosan érkezhetnek a látogatók – folytatta Kárteszi Nándor. – Természetesen vannak népszerűbb pavilonok, amelyeknek a költségvetése is sokszorosa a miénknek: ilyen Németországé és természetesen a házigazdáé. A kevésbé forgalmas napokon is legalább 1700-an térnek be a magyar kiállításra, de előfordult, hogy egy nap alatt 5600 látogatót regisztrált a lézeres számláló. Általános tapasztalat, hogy a kiállítás végéhez közeledve egyre több a látogató, így a magyar pavilonba az eddiginél is több ember érkezhet a következő hetekben.