Továbbra is érvényben van a Volvóval kötött stratégiai együttműködési megállapodás – közölte tegnap lapunk kérdésére Pintér István, a Rába-csoport elnök-vezérigazgatója. Ugyanakkor elismerte, hogy gyengült az együttműködésük. Ennek az az oka, hogy lényegesen kevesebb járműbeszerzési tendert írnak ki a közlekedési vállalatok, mint arra korábban számítani lehetett. (A Volán-társaságok utódainak a piaca megnyílik jövő év januárban.
A nemzeti vagyonkezelő korábban azt tervezte, hogy ezres nagyságrendben vásárol számukra új járműveket, hogy a 14-15 éves átlagéletkorú flottáikat megfiatalítsák. Utóbb ez a beszerzési hullám elmaradt.)
Kérdésünkre, hogy mi lett a korábban meghirdetett hazai beszállítói programmal, az elnök-vezérigazgató közölte: a kiválasztás több körben lezajlott. Összességében a Rába–Volvo-együttműködésről úgy vélekedett, hogy a hazai járművásárlások nem érték el azt a kritikus mennyiséget, amely akár a Rába, akár a Volvo számára gyümölcsözővé tenné az együttműködést.
Kérdeztük a cégvezetőt a fővárosi midibusztenderről is. A BKV tavaly nyári pályázatán az Orangeways buszos szolgáltató nyert a Rába S91-es modelljével, ám a gyártás nem kezdődött meg. Az Orangeways később ezt azzal magyarázta, hogy a gyártó nem szerezte meg a szükséges típusengedélyt.
Pintér István cáfolta ezt az állítást. Mint mondta, az engedély megvan, de a tendergyőztes nem tudta produkálni a szükséges bankgaranciát, ezért nem kezdték meg a gyártást. A Rába-vezér kérdésünkre vitatta azt a véleményt, hogy cége túl magas árat szabott volna a járművekért. Jelezte, az árat a pályázat elbírálásakor elfogadták. Magáról a midibuszgyártásról azt mondta, ez kétségtelenül réspiac, de a Rába túl sok fejlesztési pénzt fordított már az S91-re ahhoz, hogy kiszálljon belőle. Európában nő az érdeklődés a jármű iránt, ezért dolgoznak azon, hogy itthon is és külföldön is piacot szerezzenek.
A buszok mellett futóműveket, üléseket, katonai és tűzoltójárműveket is gyártó Rába-csoport jelentős válaszút elé ért, és jelenleg a következő tizenöt év stratégiáját tervezi – közölte az elnök-vezérigazgató. A társaságnak már 2015-re sikerült a tervezett szintre csökkentenie adósságát, ami új lehetőségeket nyit a Rába előtt. Bár a cégcsoport árbevételének több mint 90 százaléka exportból származik, a termelésben nincs külföldi jelenlét. Megfontolják, hogy akvizícióval vagy más módon a megrendelőikhez közelebb telepítsenek szerviz- vagy gyártóbázist.