Ma már 25 országban elérhető a teqball, amely a labdarúgás egy speciális változata. A hajlított pingpongasztalra hasonlító eszköz olyannyira népszerű, hogy a napokban megalakult a Nemzetközi Teqball Szövetség (FITEQ) is. A frissen alakult szövetség célja a nemzetközi teqballközösség összefogása, a sportág versenyrendszerének kialakítása. Az alapítók globálissá, jól nyomon követhetővé tennék a versenyeztetést, terveik között szerepel kontinentális versenyek és világkupák, illetve bajnokságok szervezése, valamint világranglista kialakítása.
A FITEQ elnöke Borsányi Gábor, a teqball alapítója, kreatív ötletgazdája, főtitkára pedig a görög George Yerolimpos. A végrehajtó testület tagjai között Huszár Viktor, illetve francia, marokkói, brit, osztrák és görög szakemberek foglalnak helyet. Az alapítók bejelentették, hogy júniusban Budapesten rendezik meg az első hivatalos teqballvilágkupát, amelyre 15 országból érkeznek csapatok, és minden bizonnyal nemzetközi sztárjátékosok is tiszteletüket teszik.

Huszár Viktor (ügyvezető, Teqball), Kun Gábor (vezérigazgató-helyettes, MNKH), Borsányi Gábor (ügyvezető, Teqball)
Huszár Viktor, a teqball egyik ötletgazdája elmondta, a prototípus megalkotásához a legfontosabb az asztal megfelelő ívének kidolgozása volt, annak érdekében, hogy a labda minden esetben a játékos felé pattanjon ki. Huszár Viktor hozzátette, ugyan a futballalapú teqball a legnépszerűbb a világban, ám a teqballasztalnak nevezett többfunkciós sporteszközön játszható többek között röplabda, pingpong és tenisz is.
A termék kifejlesztése és a szabadalmaztatás körülbelül két évet vett igénybe, majd a 2014-es labdarúgó-világbajnokság nyitónapján történő bemutatkozás után a Magyar Nemzeti Kereskedőház (MNKH) nyújtott szakmai támogatást a nemzetközi üzleti partnerek felkutatásában, így az első üzleti sikerek elérésében.
– A teqball már 25 országban elérhető a labdajátékokat kedvelők számára, és további 62 piacon indul el az értékesítés a közeljövőben – fogalmazott Kun Gábor, az MNKH vezérigazgató-helyettese. – Ezekhez a külpiaci sikerekhez komplex szolgáltatáscsomaggal járultunk hozzá, amelynek részét képezte a releváns célpiacok beazonosítása, a helyi üzleti partnerek, forgalmazók felkutatása, nemzetközi szakkiállításokon való részvétel biztosítása, konkrét üzleti tárgyalások megszervezése, valamint folyamatos szakmai tanácsadás is.
Közös sikertörténetünk itt azonban nem ér véget, hiszen megalakult a Nemzetközi Teqball Szövetség, amelynek tagjai között megtalálható az a francia-marokkói szakember is, akivel a kapcsolatfelvételt a Kereskedőház tette lehetővé. A további nemzetközi terjeszkedés érdekében a teqball és a Kereskedőház közti együttműködés folytatódik. Az MNKH helyi képviseletein keresztül folyamatosan méri fel a külpia-ci igényeket, proaktívan keresi az üzleti lehetőségeket és az értékesítéshez szükséges helyi partnereket.
Hatalmas sikerrel zárult az első Kárpát-medencei Gazdasági Kiállítás és Konferencia
Az idén első alkalommal, hagyományteremtő céllal rendezett Kárpát-medencei Gazdasági Kiállítás és Konferencia elnevezésű rendezvényen közel 200 hazai és határon túli magyar vállalkozás mutatkozott be a mintegy 400 szakmai érdeklődő előtt – mondta az M1-en Oláh Zsanett, a Magyar Nemzeti Kereskedőház (MNKH) vezérigazgatója. A rendezvényre óriási volt a túljelentkezés, így jövőre egy még nagyobb helyszínen fogják megrendezni. A rendezvény célja, hogy gazdaságpolitikai tartalommal töltsék meg a nemzetpolitikát, illetve dinamizálják a határokon átívelő magyar–magyar üzleti és gazdasági együttműködéseket – tette hozzá.