Korán érkeztünk Egerbe, mert gazdag programot terveztünk. Kezdetnek egy kiadós gyalogtúra, a Bükki Nemzeti Park egyik tanösvénye állt a tervben. A tájékoztató táblákkal is felszerelt biológiai tematikájú gyalogút a Csomós tanyától indul. Mintegy 4 kilométer hosszú, de nem szabad meglepődni, hogy a tájékoztatás szerint legalább 3 órába kerül a túra fokozatú út bejárása. A tanösvény ugyanis a Nagy-Eged csúcsára, 536 méter magasra vezet, a Dobó István-kilátóhoz. Szóval, az emelkedővel és a csak a látszólag könnyebb lejtővel is megküzdöttünk, hátizsákunkban némi meleg tea és tepertős pogácsa volt. A hétköznapi irodai életből kizökkenő kirándulóknak éppen megfelelő lehet a túraút által nyújtott terhelés, amit fenn a káprázatos kilátás jutalmaz igen bőkezűen.
A borkedvelők átszellemülnek a Nagy-Egeden, a nagy becsben tartott egri szőlőtermelő területen. Régészeti leletekben 30 millió éves ősszőlőt is találtak a hegyen (Vitis Hungarica), amelyről a XI., majd a XIII. századtól már szőlőkultúrára utaló írásos emlékek tanúskodnak, különösen a Szent István által alapított egri érsekség munkájának köszönhetően.
Lefele menet megszomjaztunk, s mivel a túrázást illetően nem akartunk túlzásokba esni, autóval gurultunk el Eger-Felnémetig, ahol Fejes János sajtkészítő mestermunkáiból kóstolgattunk. Friss gomolya, natúr, fűszeres, lilahagymás. Borsos vagy paprikás fűszerkeverékbe forgatott friss, olvadó sajtgolyók. Érlelt, félkemény sajtok. Lágy, krémes camembert és csábító rouge kéreggel bevont ízorgia. Parenyica, sima, fokhagymás, csilis.
Kóstolgatás közben egyik ámulatból a másikba estünk, házigazdánk a sajtkészítés lelki örömeiről és gyötrelmeiről is mesélt. A tej minősége meghatározó, összetétele eldönti, mi lesz belőle. A sajttal együtt kell élni, át kell érezni a múlt üzenetét, míg fejlődik, érik és olyan finom lesz. Nem bonyolult, csak szeretni kell, és nagyon sokat dolgozni vele. Olyan, mint a bor, élő anyag, féltő gondoskodásra vágyik. És meg is hálálja.
Eljutottunk hát a borig, de előbb a szálláshely következett, onnan pedig gyalog mentünk a Szépasszonyvölgybe. Az átlagos turista általában itt köt ki, ha Egerben borozgatni kíván, a pincesor vonzereje évtizedek óta töretlen. Pedig Egerben több helyen is található gazdag kínálatot nyújtó pincék csoportja, nem csupán a völgyben. A Kerecsend felőli bejáratnál jobbról található például a Kőlyuk pincesor. A 25-ös úton észak felé haladva, a viadukt alatt kissé bonyolultan kanyarodva a Verőszala úton is kiváló pincék bújnak meg. Emellett a központhoz közel eső Károlyváros zegzugos utcáin is érdemes barangolni, mert az ódon hangulat varázsában jófajta borozókat is találhat a szomjas vándor.
Gyakorlatilag a város bármelyik részében lehet a szállásunk, túrabakancsban könnyen el lehet jutni néhány remek pincéhez. Tudják: zéró tolerancia, a legszerencsésebb gyalog közlekedni – hazafelé. Ha a Szépasszonyvölgyet választjuk, akkor nem kell mindjárt az első pincébe bemenni, érdemes kicsit körülnézni. Ahol a kitűzött árlistán csak valahol hátul kullognak a félédes borok, oda jobb betérni. Kóstoljunk fehéret is, vöröset is. A leányka vagy a tramini pompás Egerben, új jövevény az egri csillag, minden borász figyel rá, amint a legendás bikavérre is.
A kulináris kalandok után felfrissülésre vágytunk. Az egri termálfürdő óriási strandja sokakat vonz, kevesen tudják azonban, hogy egy minden igényt kielégítő törökfürdő is található a területén. A sok kutyagolás, kóstolgatás és borozgatás után a testünk és a lelkünk is hálásan fogadta a 36 (plusz-mínusz két) meleg medence vízét. Szaunázás után a külső medencék leghidegebbjében csobbantunk, míg a levegő kissé fagyos volt. A tartalmas nap után olyat aludtunk, hogy a várostrom csatazaja sem zavarhatott volna bennünket.