Fennakadás nélkül kezdte meg működését tegnap a dohány-nagykereskedelem új rendszere – tudta meg lapunk. Mindez lényeges, hiszen ezentúl az ország több ezer trafikja az Országos Dohányboltellátó (Odbe) Kft.-től szerezheti be a portékát. Fontos ugyanakkor, hogy az átállás folyamatába átmeneti időszakot iktattak be a jogalkotók, a hónap közepéig az eddigi nagykereskedőktől és a működését tegnap megkezdő kft.-től is megvehetik a boltosok az üzleteik polcaira kerülő cigarettát, más dohánytermékeket. Jó tudni azonban: ahhoz, hogy a trafikosok az Odbénél vásárolhassanak, el kell fogadniuk a cég általános szerződési feltételeit. Ez csak az internet segítségével intézhető el. – Késő délutánig több mint kétezer dohányboltos tette meg a szükséges lépést, az új rendszerhez a hazai kiskereskedők egyharmada szinte azonnal csatlakozott – mondta érdeklődésünkre a nagykereskedelmi szisztéma első napja kapcsán az Odbe szóvivője. Fodor Sándor hozzátette: minden jel arra utal, hogy a hét végére valamennyi dohánybolt vezetője elfogadhatja a feltételeket.
A szóvivő ezek után az átmeneti időszak gyakorlati tudnivalóiról beszélt. Közlése szerint a rendszerhez csatlakozó dohányboltosok már most is élhetnek az összesen három beszerzési lehetőség egyikével: bármikor felkereshetik az Odbe kilenc telephelyének bármelyikét, ahol – ha előzőleg leadták megrendelésüket az online felületen – gyorsan megvehetik a szükséges árut. A választékot az eddig szerződött partnerek termékei adják. – Nagy volt ma az érdeklődés, a depókhoz folyamatosan érkeztek a kiskereskedők – mondta Fodor Sándor, kiemelve, hogy a dohányboltosok azért is vettek már az első napon különféle tételeket az Odbénél, mert – a koncessziós szerződésben meghatározottak szerint – itt általában nagyobb árréssel, haszonnal szerezhetik be portékájukat.
Mind a kilenc raktárban jártak ellenőrök is, a felügyeleti vizsgálatok nem találtak hiányosságokat.
Az átmeneti időszak kapcsán a szóvivő kitért ara is, hogy november 13-ig csak a telephelyeken vehetnek dohányárut a boltosok az ellátótól, az azt követő héten viszont megindulnak a kiszállítások. – A kft. minden üzlet igényeit külön-külön mérte fel, erről a napokban tájékoztatja is a kiskereskedőket. Ez alapján lesz olyan bolt ahová az áruszállító teherautók hetente egyszer, de lesz olyan, ahová akár ötször is vihetnek árut – rögzítette Fodor Sándor. Megjegyezte: akkortól az érintettek egyedi, rendkívüli rendeléseket is feladhatnak. November 17-én az új rendszer kiteljesedik, s már csak az Odbe autói visznek dohányárut a honi trafikokba.