Megvan az első nyertese a tőzsdeérett kis- és középvállalkozások (kkv) tőzsdei bevezetését finanszírozó uniós pályázatnak. A speciális daruzási, emeléstechnikai és gépsortelepítési feladatokat és több, szorosan ehhez a tevékenységhez kötődő kiegészítő szolgáltatást nyújtó vállalat, a Megakrán Zrt. a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) és a Londoni Tőzsdecsoport nemzetközi vállalatfejlesztési programjának, az ELITE programnak is tagja – közölte a BÉT. A Megakrán idén kezdte meg a tőzsdei felkészülést, a támogatás elnyerésével új szintre léphetett a középvállalattá érés folyamatában. A cég összességében 40 millió forint támogatásban részesül a projekt megvalósítása során.
A korábban a BÉT és a Nemzetgazdasági Minisztérium által kötött támogatási szerződésnek köszönhetően azon vállalkozások, amelyek gyors növekedési potenciállal bírnak és nyitottak a transzparens tőzsdei működésre, tőzsdei felkészülésükhöz kapcsolódó szakmai és anyagi támogatásra számíthatnak. 2018 márciusától van arra lehetőség, hogy a kkv-k a tőzsdei felkészülésükhöz kapcsolódó költségek finanszírozására pályázat útján kapjanak segítséget a Budapesti Értéktőzsdén keresztül. A Kibocsátói Akvizíciók Igazgatóságának meglátása szerint idén több vállalat is csatlakozhat a tőzsdei felkészülési programhoz.