Júniusban nőtt a bankrendszer forintlikviditása, ami a hitelintézeti három hónapos betétek átlagállományának 75 milliárd forintos csökkenésével szemben az egynapos és egyéb betétek állományának ennél nagyobb, 320 milliárd összegű növekedésének köszönhető – derül ki a Magyar Nemzeti Bank statisztikai mérlegének tegnap közölt júniusi előzetes adataiból. A hitelintézetek az első fél év végén 1308 milliárd forint betétet tartottak a jegybankban.
A három hónapos betétek állománya – a 2016 októberében bevezetett mennyiségi korlátozás hatására – a márciusi 750 milliárd forintról áprilisban 25, májusban 50 milliárd forinttal csökkent, és a június végi 500 milliárdos összege 400 milliárddal alacsonyabb a tavaly év véginél, 574 milliárddal pedig a 2016 októberinél. A monetáris tanács júniusi kamatdöntő ülésén 300 milliárd forintban korlátozta a három hónapos betét 2017 szeptember végén fennálló állományát. A többi monetáris intézménynek a jegybanknál elhelyezett egynapos és egyéb betéteinek állománya az első fél évben a júniusi tetemes emelkedés ellenére is 272 milliárd forinttal csökkent.

A három hónapos betéti állományt tavaly októberben kezdte korlátozni az MNB
A bankok MNB-nél vezetett bankszámláinak átlagos egyenlege az előző hónaphoz hasonló mértékben, 3,6 milliárd forinttal haladta meg a 187,3 milliárd forintos tartalékolási kötelezettség összegét – közölte a távirati iroda az MNB jelentése alapján. A központi kormányzat betétjeinek hó végi állománya – főként az Európai Uniótól érkező támogatások kifizetése miatt – 335 milliárd forinttal csökkent, de ezzel együtt is 210 milliárd forinttal meghaladta a tavaly év végi szintet, amit a devizabetétek 314 milliárd forintnak megfelelő nagyságú emelkedése okozott, míg a költségvetés forintbetétei csökkentek.
A jegybank külföldi követeléseinek állománya 62 milliárd forinttal csökkent júniusban, amit a lakossági devizahitelek forintosításához kapcsolódó swapok lejártával, valamint a devizaárfolyamok változásával indokolt a jelentés.
Májusban csökkent a bankrendszer forintlikviditása, ami a hitelintézeti egynapos és három hónapos betétek átlagállományának mérséklődésében tükröződött. A forgalomban lévő készpénz átlagállománya tovább emelkedett a hónap folyamán. A külföldi követelések átlagos és hó végi állománya viszont egyaránt apadt az esztendő ötödik hónapjában. A központi kormányzat betétjeinek átlagos állománya kismértékben mérséklődött májusban, míg a külföldi kötelezettségek átlagállománya kismértékben nőtt az előző hónaphoz képest.