A karácsonyi halvásárlásokon is érződik a reálbérek emelkedésének hatása. Míg korábban a legtöbben az olcsóbb pontyért álltak sorban az ünnepek előtti napokban, az idén a szakmai szereplők szerint érezhetően megnőtt az érdeklődés az értékesebb halhúsok, a harcsa, a süllő és a pisztráng iránt. Lévai Ferenc, a Magyar Akvakultúra és Halászati Szakmaközi Szervezet (Mahal) szóvivője lapunknak elmondta: a karácsonyi időszak az év más hónapjaihoz viszonyítva mindig igényesebb piacot jelent. Ilyenkor több fogy a feldolgozott, úgynevezett konyhakész halakból, és nagyobb a kereslet a halszeletek, az irdalt, tisztított haltörzsek iránt, mint máskor.
Az idén pedig a drágább halak forgalmában is emelkedésre számítanak. A tógazdasági halaknak karácsony környékén 30-35 százaléka feldolgozva, a többi pedig élve kerül a fogyasztókhoz. – Az igényesség ezen a téren is nő. Szerencsére már a keresleten is látszik, hogy az emberek többet tudnak költeni, és ez érződik a karácsonyi forgalmon is – emelte ki a szóvivő.

A hagyományos boltok mellett a tógazdaságoknál helyben, de autókról, utánfutókról is lehet vásárolni
Bár a legtöbb nagyáruházban egész évben kapható halhús, az ünnepek közeledtével igencsak felpörög a forgalom. A hiper- és szupermarketek mellett azonban a következő napokban számtalan más helyen is találkozhatnak halárusokkal a vásárlók. Lévai Ferenc szerint a karácsony előtti időszakban hozzávetőlegesen 40 százalékkal többen foglalkoznak halforgalmazással, a szokásos halboltok és áruházláncok mellett alkalmi halárusok jelennek meg országszerte.
Jellemzően a különböző hentesboltok szélesítik ilyenkor hallal a kínálatukat, a kisebb településeken pedig gyakran autókról, utánfutókról kínálják az élő halat a vásárlóknak. A fővárosi piacokon is kivétel nélkül megtalálható a kopoltyús élőlény, ahol eddig nem volt halértékesítés, mostanában oda is kitelepül egy-egy halárus. Lévai Ferenc szerint nem érdemes az utolsó napokra halasztani a vásárlást, az édesvízi halak ugyanis 4–6 napig kényelmesen eltarthatók a hűtőben, illetve a fagyasztóban.
Egyre több helyen árulnak ma már halat a tógazdaságok is, országszerte szinte minden termelő kialakított valamilyen vágó- és értékesítési pontot. Ez nagy előrelépés a szakember szerint, hiszen a cél az lenne, hogy minél rövidebb úton kerüljön a hal a termelőktől a fogyasztókhoz. A szóvivő jelezte: mindenkinek bőségesen jut hal az asztalára a karácsonyi ünnepek alatt, bár az exportnyomás is jelentős. Szerencsére mások is megkedvelték a magyar halat, így Romániába, Szerbiába, Németországba és Ausztriába is szállítanak hazai kopoltyúst a vállalkozások. A gazdaságokból folyamatosan indulnak útra a kamionok, amelyek a belföldi és a külföldi megrendeléseket teljesítik.
Lévai Ferenctől megtudtuk, hogy az idén jó, közepes évet zárhatnak a tógazdaságok és az intenzív halneveléssel foglalkozó vállalkozások egyaránt. A takarmányok egy kicsit drágábbak voltak a tavalyinál, a természetes hozam viszont kedvezőbben alakult a megszokottnál. Itthon lényegében kétféle haltermelés folyik: egyrészt a tógazdasági, ahol hozzávetőlegesen 80 százalékban pontyot nevelnek, 10-15 százalékban növényevő halakat, a maradék 4-5 százalékot pedig a ragadozó halak teszik ki.
Emellett 17 nagy intenzív telep működik az országban, ahol a geotermikus víz felhasználásával, évszaktól függetlenül folyik a termelés. A legtöbb helyen afrikai harcsát nevelnek, mintegy 3500 tonnát egy évben, emellett tokfélék és pisztráng kerül ki a telepekről.
A jövő évi áfacsökkentéssel kapcsolatban elmondta, a szakma jelentős előrelépést vár az intézkedéstől. Amellett, hogy várhatóan javul a termelés jövedelmezősége, a forgalom is emelkedni fog. Elsősorban a horgászvizekbe kihelyezett mennyiségben várnak emelkedést, ugyanakkor a Mahal szóvivője szerint a lakossági fogyasztás is nőhet.