Visszavonta csoportos létszámleépítési terveit az ISD Dunaferr Zrt. – közölte tegnap Dunaújvárosban Cseresnyés Péter. A munkaerőpiacért és képzésért felelős államtitkár emlékeztetett: a vasmű először 2013-ban, majd 2016 áprilisában jelentette be, hogy megválna összesen több mint ezer dolgozójától. Kiemelte: a társaság vállalta, hogy valamennyi csoportos létszámcsökkentési szándékát visszavonja, a magyar kormány pedig csaknem félmilliárd forinttal járul hozzá az állások megtartásához. A korábbi elbocsátások után, még 2013 decemberében a Nemzetgazdasági Minisztérium támogatásával, az OFA Nonprofit Kft. közreműködésével elindult az Újrakezdés munkaerőpiaci program. Ennek részeként állásbörze, álláskeresési képzés, munkáltatói fórum, vállalkozóvá válást elősegítő képzés, újrakezdési támogatás és egyéb munkaerőpiaci eszközök álltak és állnak jelenleg is az érintettek rendelkezésére. Cseresnyés hozzátette: a magyar kormány továbbra is érdekelt a Dunaferr továbbfejlődésében és a munkavállalók megtartásában, mivel a térségben szinte nincs olyan család, amelyik ne kötődne valamilyen módon a vállalathoz.

Félmilliárd forinttal segítette ki a dunaújvárosi vasművet a kormány
Sevcsik Mónika, a Dunaferr HR-igazgatója a távirati irodával azt közölte, hogy a társaságnál 242 személyt bocsátottak el az elmúlt három évben. A véglegesen távozott dolgozók közül többeket új munkahely megszerzésében és átképzésben támogattak. A munkaerő-megtartó állami támogatáson felül két másik oka is volt a létszámleépítés visszavonásának. Egyrészt a vállalatnál jelentős reorganizációs programot indítottak el, amelynek eredményeként 2015-ben már nyereséges volt a társaságcsoport, másrészt az erre az évre tervezett valamennyi beruházást megvalósították. Az idei beruházásaik összértéke mintegy 20 millió eurót tett ki, ám a több éve zajló beruházásokat figyelembe véve ezek elérik az 50 millió eurót. A vállalat a 2015-ös évet 272 milliárd forintos árbevétellel és 2,8 milliárd forint kamat- és adófizetés, valamint értékcsökkenési leírás előtti eredménnyel zárta. A 2016. évi várható árbevétel eléri majd a 315 milliárd forintot. A vállalat éves acéltermelő kapacitása mintegy 1,75 millió tonna, jelenleg 5325 embert foglalkoztatnak.