Szeptember végén jelent meg a Balaton Fejlesztési Tanács (BFT) felhívása, amelynek alapján az önkormányzatok elsősorban a vízpart-rehabilitációs tervükben szereplő parti sétányok, zöldterületek kialakítására, parkvédőművek és strandokon kívüli területek fejlesztésére kaphatnak támogatást. Emellett a helyhatóságok pályázhatnak elhagyott temetők, kegyeleti parkok közcélú zöldterületeinek felújítására, híres balatoni személyiségek emléktáblájának kihelyezésére.
A lehetőségek sokrétűek, mivel a balatoni települések a népszerű fesztiválturizmus részeként közösségfejlesztést célzó rendezvényterek, például szabadtéri színpadok kialakítására is megfogalmazhattak támogatási igényt a fejlesztési tanácshoz, továbbá szobrok, emlékhelyek, emlékművek értékének megőrzése is szerepelhetett a támogatási igényben. A pályázóknak a támogatásból megszületett történeti-kulturális-turisztikai létesítmények üzembe helyezésétől számított legalább öt évig vállalniuk kell, hogy fenntartják az attrakciót.

A tó körül megsokasodó fesztiválok megrendezését segíthetik a támogatások
Fotó: MTI/Varga György
A támogatás minimuma egy-, maximuma ötmillió forint a legfeljebb 1500 lakossal rendelkező, nem parti települések esetében, míg minimum három-, maximum 15 millió forint jár a parti települések és az 1500-nál több lakosú, nem parti települések számára. A támogatott projekteknek legkésőbb 2019. október 30-ig kell megvalósulniuk – áll a pályázati kiírásban.
Mint a Balatoni Integrációs Közhasznú Nonprofit Kft.-től, a BFT siófoki székhelyű munkaszervezetétől megtudtuk, október 30-án elindult a pályázatok bírálati folyamata.
Népszerű volt a hajózás
Október végén befejeződött a 172. balatoni hajózási szezon, amelynek során az utasok száma meghaladta a 750 ezer főt – erre utoljára tíz éve volt példa. A Balatoni Hajózási Zrt. (Bahart) reprezentatív elégedettségi felmérése szerint a menetrendi és sétahajókon, illetve a komphajókon tovább nőtt a belföldi utasok száma. Idén is a fővárosból és Pest megyéből érkezett a legtöbb utas a balatoni hajókra, de meghatározó küldő terület volt a Balaton környéke: Somogy, Veszprém és Zala megye is. Érdekesség, hogy a fiatalabbak körében a legnépszerűbb a hajózás, mivel a jegyet váltott utasok 70 százaléka 29–55 éves volt, akik jellemzően családdal vagy párral vették igénybe a szolgáltatást. A megkérdezett külföldi vendégek főként a német nyelvterületről érkeztek a vízi járművekre. A balatoni hajózás egyre népszerűbb: tavalyhoz képest négy százalékkal nőtt azon utasok száma, akik évente többször is igénybe veszik a menetrendi és sétahajó-szolgáltatásokat. Ugyancsak emelkedett azok aránya, akik tudatosan előre eltervezik a kirándulást, a hajóprogramot, ehhez a Bahart online felületein tájékozódnak. Javult a szolgáltatás színvonala is a megkérdezett utasok szerint: a kiszolgálással és a hajók állapotával (tisztaság, mosdó, büfé) is meg voltak elégedve. A hajón dolgozók munkájára és a pénztári, kikötői személyzet munkájára több mint 90 százalékuk adott az ötfokozatú skálán 4-es, illetve 5-ös minősítést, amelynek során a jegykiadásra, a jegykezelésre, a kommunikációra és a segítőkészségre kérdeztek rá. Az utasok a programhajók kínálatát is színvonalasnak minősítették, viszont igényt tartanának az egyes programelemek további fejlesztésére a hajókon, például a a gyerekeknek játszósarok kiépítésére tettek javaslatot, emellett az utastájékoztatás, a digitális és a képi információs anyagok terén is újításokat várnak.