A magyarok 60 százaléka hosszabb-rövidebb pihenésre indul az idei nyáron, az üdülésre az előző évhez képest 15 ezer forinttal több, átlagosan 162 ezer forint jut háztartásonként – derül ki a Budapest Bank megbízásából készített legújabb reprezentatív kutatásból. Megállapították, hogy honfitársaink többnyire belföldi úti célokat választanak, de egyharmaduk külföldre is eljut.
Kedvező változás, hogy az évről évre ismétlődő felmérés szerint 2014 óta 13 százalékponttal csökkent azok aránya, akiknek nincs lehetőségük nyaralni, tavalyhoz mérten pedig öt százalékponttal kevesebb azok száma, akik maximum 50 ezer forintos keretből gazdálkodnak, miközben körülbelül ugyanennyivel nőtt a 200 ezer forint feletti nyaralási büdzsével rendelkező hazai turisták aránya.
Összességében a magyarok idén átlagosan 162 ezer forintból utaznak, jellemzően hét-nyolc napra. Ez fejenként megközelítőleg 9300 forint kiadást jelent számukra egy éjszakára.

A magyarok fele a főszezonban utazik
Fotó: Éberling András
A szokások évről évről megfigyelhetők: a magyar nyaralók fele a főszezonban, júliusban és augusztusban utazik, 10 százalékuk pedig szeptemberre időzíti éves pihenését. A hazai úti célok között jócskán megnőtt a Balatonon kívüli üdülőhelyek népszerűsége: idén tíz százalékkal többen választanak ilyen úti célt az előző évhez képest. A Balaton elsősorban a fiatalok között népszerű, a 30 év felettiek jobban kedvelik az egyéb belföldi úti célokat – mutat rá a reprezentatív kutatás.
Eközben a kínálati oldal is fejlődik. A Hévíz TDM Egyesület tegnap a távirati irodával azt közölte, harmadszor hirdetett minőségfejlesztési pályázatot a tavaly több mint 150 ezer vendégéjszakát értékesítő magánszállásadóknak Hévíz önkormányzata és turisztikai szervezete.
Az idei minőségfejlesztés részeként 110 pályázati nyertes összesen csaknem 13,5 millió forintot használt fel az önkormányzat által nyújtott 16 milliós keretösszegből, feltételként a Koronás Minősítést is meg kellett szerezniük. A megvásárolt televíziók, konyhai felszerelések, kerti bútorok, illetve más fejlesztések, felújítások hozzájárultak a szolgáltatások minőségének emeléséhez, a vendégek komfortérzetének növeléséhez – állapította meg a szervezet.
Budapest a legszebbek között
A világ tíz legszebb városa között szerepel Budapest a Condé Nast Traveler listáján – jelezte a Turizmus.com. A New York-i székhelyű, luxus és életmód magazin értékelését teljes terjedelmében átvette a svéd Alltomresor.se turisztikai portál is. A cikkben úgy emlegetik a legszebb városi látképekkel büszkélkedő metropoliszokat, köztük Budapestet, hogy „olyan szép, mint egy színházi díszlet”. A magyar főváros a rangsorban megelőzi Riót – a cikkíró szerint csodálatos látvány a Parlament épülete a Lánchíddal, majd hozzáteszi, a hidat 1839-ben tervezte William Tierney Clark.