A legnagyobb forgalmat 2015-ben a Széchenyi Gyógyfürdő bonyolította le: több mint 1,35 millió vendéget fogadott, ami a társaság összforgalmának 35 százalékát teszi ki. Kimagasló volt a forgalomnövekedés tavaly a Rudas és a Dandár fürdőkben, illetve tíz százalékkal több vendéget fogadott a Gellért, a Csillaghegyi és a Dagály fürdő is. – A strandok forgalma a kedvező időjárás miatt 110–200 százalékkal nőtt tavaly nyáron – sorolta Szőke László a távirati iroda tudósítása szerint. A fővárosi turizmus fellendülését az is mutatja, hogy a fürdők látogatottsága 2010-hez képest 34 százalékkal, a bevételek pedig több mint 80 százalékkal emelkedtek.

A strandok forgalma a kedvező időjárásnak köszönhetően 110-200 százalékkal nőtt tavaly nyáron – Fotó: Kurucz Árpád
A vezérigazgató a fejlesztési tervek közül kiemelte: idén a gyógyvízpalackozó üzem és a Csillaghegyi fürdő fejlesztése is cél, jövőre pedig a Gellért fürdő kerül sorra. Két év múlva kezdődik a pesterzsébeti fürdő felújítása. A tervezett és a már megvalósult fejlesztéseket saját forrásból valósítják meg, ezekkel az utóbbi 50-60 év legnagyobb fürdőfejlesztési projektje készül el Budapesten – jegyezte meg a vezérigazgató.
Ruszinkó Ádám, a Nemzetgazdasági Minisztérium turizmusért felelős helyettes államtitkára arról beszélt, hogy az ünnepek alatt tovább nőtt a turisztikai forgalom, mivel a főváros Európa egyik legkedveltebb úti céljává vált. Kiemelte: a turisták között egyre több a jól fizető vendég, az ünnepek alatt például a négy- és ötcsillagos budapesti szállodák foglaltsága 90 százalék felett volt, és vidéken is 60-80 százalék között alakult a mutató. – 2015 különösen jó év volt a magyar turizmus számára, minden lényeges mutató növekedésről ad számot – mondta Ruszinkó Ádám.
Bán Teodóra, a Budapest Fesztivál- és Turisztikai Központ ügyvezető igazgatója tegnap azt közölte, csúcsot döntöttek a fővárosi programok, a téli fesztivál keretei között a kiemelkedő látogatottságú három belvárosi adventi vásár pedig turisztikailag vonzóvá tette Budapestet. A Vörösmarty téri karácsonyi vásárt például a mértékadó médiumok Európa tíz legszebb adventi vására között jegyezték, ahol a látogatók száma megközelítette a félmilliót.