A játékpiac legnagyobb forgalmát adó időszaka hagyományosan a karácsonyt megelőző hónapokra esik. Idén a magyar gyermekek két-három különböző játékra is számíthatnak, amelyekre a szülők többsége tízezer forintnál is többet költ a Regio Játék kutatása szerint.
– Kereskedelmi szempontból a december a legerősebb, ilyenkor értékben magasabb és mennyiségre több játék kerül a szülők kosarába. Tavaly minden ötödik termék – összesen 1,25 millió – ekkor talált gazdára – ismertette Gyaraki Dávid, a cég marketingvezetője.

Fotó: Bach Máté
A társaság november közepén készített felmérése szerint a szülők egyharmada két, szintén egyharmada három különböző ajándékot is választ karácsonyra, háromból egy 5-10 ezer forintot, többségük (57 százalék) viszont tízezer forint felett költ egy gyermek esetén. A kutatásból az is kiderült, hogy a válaszadók fele novemberben kezdi el az ajándékok beszerzését, azonban a legtöbb vásárlás a karácsony előtti három-négy héten realizálódik. Idén december 22-re várják az áruházi forgalom tetőpontját. Az online értékesítés pedig a második hétvégén indult be igazán.
A kutatás kiemeli, hogy a megvásárolni kívánt ajándék minőségére érdemes fokozott figyelmet fordítaniuk a szülőknek.