A járművek számítógép-vezérlésű irányítástechnikája, azaz a telematika terén nagy fejlődés várható. A következő öt évben hétszeresére növekszik az internethez kapcsolható autók gyártása: míg a 2011-ben újonnan értékesített személygépjárművek 14 százaléka volt felszerelve M2M, azaz gépek közötti kapcsolódási lehetőséggel, 2018-ra 46 százalékra emelkedik az arány.
A Magyarországon futó hárommillió autó közül 1,6 millió képes adatokat szolgáltatni az állapotáról, On Board Diganostics rendszeren keresztül. Az összes 2001 utáni benzines és 2004 utáni dízel személygépkocsiban megtalálható az ehhez szükséges szabványosított csatlakozó. Az okostelefonok közbeiktatásával ezek a járművek is kommunikálhatnak a vezetőjükkel, például jelezhetik, ha szervizelésre szorulnak.
Hazánkban a T-Systems Magyarország is dolgozik telematikai megoldáson. Ez a benne lévő SIM-kártyán keresztül továbbítja a vezetési, műszaki vagy helymeghatározáshoz kapcsolódó adatokat egy felhőalapú adatbázisba. Az információkat a sofőrön kívül a flottakezelők, az autógyártók és a biztosítótársaságok is elemezhetik. A biztosítóknak elsősorban a vezetési stílusra vonatkozó információk lehetnek értékesek, akár személyre szabott ajánlatok kidolgozásában. A telematikai megoldást már több biztosítótársasággal tesztelik.