Több mint nyolcvanezer látássérült ember él Magyarországon, közülük tízezren teljesen vakok a legutóbbi népszámlálás alapján, de egyes becslések szerint a magas látencia miatt az utóbbi csoport létszáma a harmincezret is elérheti. A Magyar Terápiás és Segítőkutyás Szövetség Egyesület legfrissebb adatai szerint az országban 178 kutyának van vakvezető tanúsítványa – összesen 585 segítő kutya dolgozik –, és hét kiképző intézmény működik.
Csak a Baráthegyi Vakvezető Kutyaiskolánál harmincnál több igényt tartanak nyilván, a Magyar Vakok és Gyengénlátók Országos Szövetségénél hetven várakozó van. A kutyák és a vakok száma közti különbség jelentős, ám nincs mindenkinek szüksége vakvezető kutyára. Mezősi Tamás, a Baráthegyi kutyaiskolát vezető alapítvány elnöke lapunknak elmondta: a látás elvesztése gyakran az élet végéhez kötődik, nyilvánvaló, hogy az ágyhoz kötött betegek nem kerülnének könnyebb helyzetbe a vakvezető kutyák által.

Egy négylábú segítő beszerzése, kiképzése és munkában tartása nagyjából kétmillió forint
Sokan pedig nem vonzódnak a kutyához, illetve jól kialakult rutinnal mozognak a mindennapjaikban. Összehasonlításképpen: Angliában évente ezer kutyát adnak át új gazdájának, lakosságarányosan ennek alapján nálunk mintegy 250 kutyára lenne szükség. A kiképzőhelyek összesen ennek a tizedét nevelik ki évente. A becsült szükséglethez viszonyított elmaradásnak nem a szakemberhiány az oka, hanem egyértelműen a csekély pénzügyi forrás.
– Ezzel kapcsolatban az első felvetés rendszerint az, hogy vajon az állam miért nem vállal ebben nagyobb részt. A válasz pedig az, hogy ez az egész világon így működik, történetileg alakult úgy, hogy a szegmens közadakozásból tartja fenn magát, az állam szerepvállalása pedig jelképes – adta meg a magyarázatot Mezősi Tamás.
Ilyen szerepvállalás például az a legutóbbi, 45 millió forint keretösszegű pályázat, amelyet a segítő kutyák képzésének támogatására írt ki az Emberi Erőforrások Minisztériuma. A december eleji beadási határidővel zárult lehetőség a korábbiaknál közel kétszer nagyobb forrást biztosít; 2016-ben például 25,3 millió forint áll rendelkezésre ugyanebben a pályázatban. Az összeg több mint tíz nyertes szervezet között oszlik meg.
A képezhető kutya beszerzésének, képzésének, munkába állításnak és munkában tartásnak költsége nagyjából kétmillió forint. A kutyák életük végéig az alapítvány gondozásában maradnak, a gazdák örökös tartós használatba kapják őket. Az ötezer forint feletti állatorvosi költségeket az alapítvány állja.
A rendszerbe kerülő kiskutyák mindössze harmada alkalmas a vakvezető munkára, ez hároméves korukban dől el. Egyes kölyköket kifejezetten erre a célra vásárolnak az alapítványok, mások fiatal növendékként kerülnek oda, de tenyésztői adományra is van példa.
Meglepő módon ennek nincs hatása a költségekre, mert a nevelés jóval több pénzt emészt fel. A vakvezetőnek alkalmatlan kutyáknak is talál az alapítvány feladatot: mentőként, tűzvizsgálóként, terápiás társként dolgoznak attól függően, hogy miben tehetségesek. A szakma nélkül maradt állatok családokhoz kerülnek.
A Baráthegyi Vakvezető és Segítő Kutya Iskola Alapítvány teljes bevétele több tíz milliós nagyságrendű, ebből a vakvezető kutyák kiképzése a költségeknek csaknem a felét teszi ki, a fennmaradó összeget a tájékoztató, ismeretterjesztő munka emészti fel. Ezt Mezősi Tamás azzal magyarázza, hogy csak a vak emberek töredékén lehet kutyákkal segíteni, az érzékenyítő programokkal viszont szélesebb körhöz érhetnek el.
– Egy vidéki nagyvárosban megeshet, hogy valaki egész életében nem találkozik látássérült emberrel, akik közül sokan nem mozdulnak ki a négy fal közül. Míg Budapesten nem számít kirívó látványnak egy vak ember, akár vakvezető kutyával, vidéken sokan azt sem tudják, miért közlekednek egyesek fehér bottal – fejtette ki a tájékoztató programok fontosságát az alapítvány elnöke.