Kedvezőtlen folyamatok alakultak ki a magyar kiskereskedelemben az ezredforduló, de különösen 2009–2010 után. A motorkerékpár-, robogó- és kerékpáralkatrészek nagykereskedelmével foglalkozó Moped91 Kft. is megérezte a piac lassulását – mondta el lapunk kérdésére Csima Béla ügyvezető igazgató és alapító tulajdonos. A járműalkatrészek kereskedelme érzékeny terület, hiszen a nem megfelelő minőségű futómű- vagy fékalkatrészek komoly biztonsági kockázatot rejtenek. Az a cég, amely hosszú távra tervez, nem engedheti meg magának, hogy gyengébb minőségű alkatrészt áruljon. A Moped91 évtizedek alatt kiépítette azokat a nemzetközi kapcsolatait, amelyek révén megbízható minőségű árut tud kínálni a több mint hétszáz hazai kiskereskedő partnerének. Saját márkás termékeket is kifejlesztettek, és vállalják az anyagi és erkölcsi felelősséget a forgalmazott alkatrészekért.

Több mint 700 kereskedésbe szállítják Dunaharasztiból az árút – mondta Csima Béla
Az alkatrész-kiskereskedelmet nehéz helyzetbe hozták az internetes áruházak és azok a rövid ideig működő közvetítőcégek, amelyek dömpingáron adnak ellenőrizetlen minőséget – mondta az igazgató. A vásárlók érthető módon szívesen vesznek olcsó áron, de keserűen csalódnak, ha a megvásárolt termék rövid idő alatt tönkremegy, és a kereskedők nem vállalják a felelősséget. Emellett a boltok a raktárkészletüket is visszafogták, míg korábban volt a kínálatban ugyanabból az alkatrészből drágább, jó minőségű és olcsóbb is, ma már csak a legolcsóbbat tartják, vagy azt is megrendelés alapján szerzik be.
A Moped91 közvetlenül a rendszerváltás után, családi vállalkozásként indult, és a hazánkban népszerű Simson, MZ, Babetta motorkerékpárok alkatrészeinek nagykereskedelmét tűzte ki célul. A kezdetben kétfős vállalkozásnak ma 26 alkalmazottja van, az egykori NDK motorjai mellett más nyugat-európai és távol-keleti motorkerékpár- és robogómárka alkatrészeit is forgalmazzák. A cég éves forgalma 700 millió forint. Az összesen 12 ezer-féle termék raktározására és az irodák fenntartására zöldmezős beruházásban 1998-ban saját cégközpontot építettek, amelyet 2010-ben épületgépészeti szempontból felújítottak. Az épületben geotermikus berendezés biztosítja a hűtést és a fűtést.
Bár a Simson ma már csak egy márka a többi között, érdekes az utóélete – mondta Csima Béla. A németországi gyár túlélte a rendszerváltást, de egyre kevésbé tudta állni a versenyt a piacon, és 2002-ben be is zárt. Azóta a helyén alkatrészgyár üzemel, amely a több millió, ma is üzemelő motor életben tartását szolgálja. Hazánkban is lehet még egyes becslések szerint 100-200 ezer Simson. A bizonytalanság abból adódik, hogy sokan adták el az utóbbi években Németországba a járművüket, ahol az egykori keletnémet polgárok – az osszik – körében valóságos kultusza alakult ki a Simsonnak. Nemcsak az ottani alkatrészgyár termel a kiszolgálásukra, de harminc magyar vállalkozás is gyárt mintegy négyszázféle alkatrészt, amely ugyancsak a Moped91 közreműködésével jut a német piacra. Ezek között van ülés, üléshuzat, kipufogó-alkatrészek. A Simson-kedvelők nemcsak Németországban jelentenek piacot ezeknek a termékeknek, de más egykori szocialista országokban, például Lengyel- vagy Csehországban is.
A Moped 91 Kft. 2011-ben a Budapest Bank Business Partner-díját nyerte el, amiért hosszú távú, stabil együttműködési rendszert alakított ki és tart fenn helyi közösségekkel, vállalkozásokkal. A Vállalkozások a helyi fejlődésért elismerés odaítélésekor a helyi vállalatok, közintézmények, magánszemélyek fejlesztése volt a fő szempont.