Az idei első fél évben több mint 210 ezer kerékpárjegyet adott el a MÁV, ami a tavalyihoz képest 10 százalékos emelkedést és hét százalékkal nagyobb nettó árbevételt jelent. A MÁV lapunkhoz eljuttatott közleménye szerint kerékpáros-túrajegyből 16 százalékkal több fogyott januártól júniusig. A Tisza-tóhoz 22 százalékkal, a Balatonhoz 15 százalékkal, a Fertő tóhoz 4 százalékkal több túrajegyet váltottak a vonattal utazók tavalyhoz képest.
Kerékpáros-túrajeggyel a megtett távolságtól függetlenül egységesen 420 forintért, kerékpárjeggyel pedig az út hosszától függő összegért lehet biciklit szállítani. A Balatonhoz utazók több járaton kerékpárjegy nélkül vehetik igénybe a nagy kapacitású kerékpárszállító kocsikat.