Május közepén derül ki, hogy melyik tervezőiroda készítheti el a Kalocsa–Paks térségében építendő új Duna-híd és a kapcsolódó úthálózat környezetvédelmi hatástanulmányát, az engedélyezési és tendertervet, illetve hogy ki kapja a környezetvédelmi és építési engedélyt. A kormányhatározat szerint jövőre megkezdődhet az építés, és 2020 közepére elkészül a létesítmény. A térségben már évekkel ezelőtt felmerült, hogy Bács-Kiskun és Tolna megye között szükséges lenne egy újabb közúti összeköttetés.
Jóllehet, Dunaföldvárnál és Szekszárdnál vannak hidak, ám ezek sem Paksot, sem Kalocsát nem kapcsolják be közvetlenül az ország kelet–nyugat irányú vérkeringésébe. Valószínű, hogy az új hídnak az atomerőmű tervezett bővítése adott lendületet. A híd a dunántúli oldalon az atomerőműtől kissé délre, Dunaszentgyörgynél vágna neki a Dunának, az alföldi oldalon Foktőnél érne talajt, majd Kalocsától két kilométerre északra csatlakozna be az 51-es főútba. A beruházást hazai forrásból fedezik. A hídépítést a kormány besorolta a 2022-ig megvalósítandó közútfejlesztési beruházások közé. A listán további két másik új Duna-híd, a komáromi és a budapesti Galvani-híd megépítése szerepel.
A Magyar Közút Nonprofit Zrt. pedig azt közölte, lebontották és újjáépítették a Rédei-Nagy-patak hídját Atkáron, a beruházás nettó értéke megközelíti a 130 millió forintot.