Üdvözli a kormány bejelentését a Tej Szakmaközi Szervezet és Terméktanács, miszerint a kabinet segít az alacsony felvásárlási árak miatt bajba került hazai termelőknek és feldolgozóknak. Lázár János Miniszterelnökséget vezető miniszter csütörtöki tájékoztatóján beszélt arról, hogy keresik annak lehetőségét, miként tudnak segíteni a tej felvásárlási árának kiegészítésében. Mindezt Kovács Zoltán kormányszóvivő az M1 Ma reggel című műsorában azzal egészítette ki, hogy a többségében áfacsalással hazánkba érkező dömpingárú importtej behozatalának jogszabályi változtatással venné elejét a kormány.
A jövő héten dönthet a kabinet arról a javaslatcsomagról, amelynek legfontosabb pontja a fogyasztói tejek áfacsökkentésére vonatkozik, amit a javaslat szerint az év második felétől lehetne bevezetni. Ez az egyetlen olyan lépés, amely valós segítséget nyújthatna az ágazatban működő termelőknek és feldolgozóknak – mondta lapunknak Mélykuti Tibor, a terméktanács elnöke. Jelezte: a javaslat mellé az áfacsökkentés hatásait vizsgáló tanulmányt is csatolták, ebben pedig a Romániában tavaly 24-ről kilenc százalékra mérsékelt adókulcs tapasztalatait is leírták. Eszerint a jelentős forgalombővülés mellett a felvásárlási árak rövid időn belül 15 százalékkal emelkedtek. Az ágazat fehérítését célozza az a javaslat, amely szerint a tej nagykereskedelmével foglalkozó vállalkozásokat regisztrációra kötelezné a kormány, a feladatért a Tej Terméktanács felelne.
– Évek óta szorgalmazzuk ennek az intézkedésnek a bevezetését, hiszen a kötelező regisztrációnak köszönhetően folyamatosan nyomon követhetnénk a hazánkban érkező importtej útját, elejét véve az áfacsalásnak – hívta fel a figyelmet a szakember.
Az említett javaslatcsomag a beruházások szükségességére is felhívja a döntéshozók figyelmét. Az európai uniós fejlesztési forrásokból a nagyvállalati kört kizárja a szabályozás, ugyanakkor a hazai nyerstej 75 százalékát négy nagyvállalat dolgozza fel. A versenyképes, költséghatékony feldolgozás érdekében ezen cégek fejlesztéseihez nemzeti költségvetésből kér támogatást a terméktanács. Emellett a közétkeztetésben rejlő lehetőségek kihasználását is sürgeti a szervezet. Itt ugyanis éves szinten mintegy 300 millió liter tejet használnak fel, ma még zömmel olcsó, áfacsalt importforrásból. – Ha a jogalkotó friss termékek használatát írná elő a közétkeztetésben, azzal az importot is vissza lehetne szorítani – hívta fel a figyelmet Mélykuti Tibor.
Az árkiegészítéssel kapcsolatban elmondta: erről egyelőre nem volt egyeztetés a kormány és a terméktanács között, ugyanakkor óriási segítség lenne a termelőknek, ha plusztámogatást kapnának, hiszen egyre többen gondolkodnak azon, hogy felhagynak a termeléssel, és felszámolják az állományt. Az elnök a tejipar helyzetét a hazai cukorgyártáshoz hasonlította. Ha a helyzet nem változik, a tejfogyasztásban is importra szorulhat az ország, ennek a legnagyobb kárvallottjai pedig épp a vásárlók lehetnek. Bár ma még nagyon olcsón kerül az országba a külföldi tej és tejtermék, könnyen elképzelhető, hogy ez a jövőben változni fog – húzta alá.