Ha valaki utazás közben mindennél fontosabbnak tartja a kényelmet és a teljes kiszolgálást, akkor érdemesebb egy bejáratottabb úti célt választania szabadsága idejére, akár itthon, akár külföldön. Azonban ha nyitott egy új kultúrára, egy új élményre, amely minden szépséghibájával együtt lenyűgöző, és még a gasztronómia világába is tenne egy izgalmas kitérőt, annak érdemes eltöltenie legalább egy hetet a Kaukázusban.
A kaukázusi térség Budapestről is könnyen elérhetővé vált: némi előrelátással olcsón elutazhatunk a Wizz Air diszkont-légitársaság közvetlen járatával Kutaisziba, Grúzia második legnagyobb városába. Magam az utazás előtt két-három hónappal húszezer forintért kötöttem le a retúrjegyet.
Védőoltásra szükség lehet
Az utazás nem igényel különösebb előkészületet, a látnivalókról, az országról, annak történelméről bőven találni információt az interneten. Azerbajdzsánnal szemben Grúzia nem kér vízumot. A koszos víz vagy a mosatlan gyümölcs evése esetén fennáll a fertőzés veszélye, ezért érdemes megfontolni a hepatitisz elleni védőoltást, ebben a háziorvos tud segíteni. Mivel kevés helybeli beszél nyugati nyelveket, ellenben szinte mindenki beszél oroszul, mindenképp előnyben van, akinek van orosztudása. Ennek híján nem árt néhány kaukázusi kifejezést, mondatot elsajátítani. Erre már csak azért is érdemes gondolni, mert a tájékozódáshoz garantáltan segítséget kell majd kérnünk utunk során. A helyiek mogorvának és távolságtartónak tűnnek, azonban bátran szólítsuk meg őket, mert segítőkészek, sőt a rendőrök és a katonák is szívesen útbaigazítják a messziről jött utazót.
Sanyarú, ám sokszÍnű történelem
Grúziának rendkívül színes, de meglehetősen sanyarú történelme van. Egy időben a törökök, majd a mai napig időnként az oroszok döntenek úgy, hogy hadseregükkel végigmasíroznak az ország egyes területein; nem véletlen, hogy Tbilisziben veteránügyi minisztérium is működik.
A Budapestről utazók Kutaisziba érkeznek meg a hajnali órákban. Kutaiszi ugyan megér egy napot, de nem a legizgalmasabb terület. Közel van a Gelati-kolostor, amely igazi remekmű; az épületen megfigyelhető ezeréves építészeti megoldások itthon is a mérnökoktatás részét képezik. Arra is van mód, hogy a leszállás után rögtön kisbuszra üljünk, amivel közvetlenül megközelíthetők az utazók által közkedvelt települések, amelyek jellemzőikben nagyban eltérnek egymástól. Batumi például a helyi „kis-Dubaj”: felhőkarcolókkal, tengerparttal és olyan éttermekkel, amelyek magyar viszonylatban is méregdrágák. Itt egyébként inkább a török a mindenki által beszélt második nyelv. Tbiliszi a főváros, ahol a városi létet egy látszólag működőképes, szervezett káosz jellemzi. Jól mutatja a helyi viszonyokat, hogy az idén nyáron bekövetkezett árvízkárokat a mai napig nem sikerült teljesen elhárítani, még októberben is adódtak emiatt kimaradások a vízellátásban.
Ha a mesébe illő természetre kíváncsi az ember, akkor irány a hegyvidék, Mestia, ahová többórás, szakadékokkal és lélegzetelállító természeti szépséggel övezett út vezet.
Nagyvárosi pillanatképek
Ha már eljutottunk Tbiliszibe, kár lenne kihagyni Jerevánt. Az örmény fővárosba az Ortacsala állomásról naponta megy járat, de csak akkor indul a kisbusz, ha megtelt, ami órákig is eltarthat. A Jerevánba vezető út meglehetősen ingerszegény, mivel hosszú órákon keresztül a semmiben halad az autó, és amikor már úgy érzi az ember, rögtön odaérünk, szembejön egy tábla, miszerint még 120 kilométerre vagyunk Jerevántól. A város rendkívül hangulatos, egy abszolút élhető közeg benyomását kelti, akkor is, ha jól látszik, hogy nincs gazdagság, és a helyiek arról panaszkodnak, hogy sokan vándorolnak el. A helyi pénz, a dram nagyjából egy a kettőhöz aránylik a forinthoz. Egyébként van pénzkiadó automata, amelyből – Grúziához hasonlóan – dombornyomott bankkártyával gond nélkül lehet készpénzhez jutni. Vízumra itt sincs szükség.
Az alapvető közlekedési eszköz a kisbusz avagy marsrutka, ami a teljes volt szovjet blokkban megmaradt. Ezekkel lehet a legkönnyebben eljutni a városon belül az egyik pontból a másikba, de indulnak fuvarok másfelé, illetve a szomszédos országokba is. Távolságtól függően a viteldíj lehet a nagyjából 115 forintnak megfelelő egy lari, de a teljes országot keresztülszelni sem kerül húsz larinál többe. Fizetni leszálláskor szoktak, habár Tbilisziben olyan marsrutka is közlekedik, amelyen van kártyaolvasó, így az érintőkártya is használható, noha ezt nem próbáltuk ki. Az árak hasonlók az örményországiakhoz.
A nagyvárosi közlekedésben vannak még szintén olcsó buszok, Tbilisziben és Jerevánban egyaránt van jól működő metróvonal. Tbilisziben feltöltőkártyás rendszer van, míg Jerevánban nagyjából ötven forintnak megfelelő dramért lehet utazásra jogosító zsetonokat venni.
Halálfélelem a közlekedésben
Van persze lehetőség autót is bérelni, azonban ezt a vezetésben a budapesti viszonyokhoz szokott sofőröknek ajánlatos átgondolni. Grúziában a közlekedési lámpákat leginkább tájékoztató jellegűnek tekintik, a visszapillantó tükröt pedig dísznek, nagy jelentősége van viszont a dudának, amit nyomkodnak is szorgosan. A marsrutkasofőrök a rutintalan utazónak még némi halálfélelemmel is izgalmasabbá tudják tenni a napját, ahogy a lényegében tükörsimára kopott abroncsokkal és látszólag mély küldetéstudattal robognak a szembesávban, nem törődve azzal, hogy néhány száz méterre egy nyerges vontató közeledik.
Ha valaki nem igényli a közlekedésben a vadromantikát, még mindig ott a taxi. A sofőrökre sem igazán jellemző az oroszon kívüli idegen nyelv ismerete, de itt az ártárgyalás kézjelekkel és tőszavakkal rendezhető, taxis fuvart pedig a helyi utazási irodák is tudnak intézni, az ott dolgozók ugyanis beszélnek angolul. Attól a perctől kezdve, hogy belépünk az országba, ragadozóként támadnak az emberre a fuvart kínáló taxisok, ez igaz a repülőtérre, a buszpályaudvarra is. A taxisoknál különösen, de általában is fontos tanács, hogy az árról előre állapodjunk meg. Ha ez megvan, attól nem fog eltérni a sofőr, ha viszont enélkül indul a fuvar, a taxis jó eséllyel bemond a végén egy aránytalanul magas összeget. Ekkor már meglehetősen kellemetlen az utólagos alkudozás. A grúzoknál nem jellemző a borravalózás, az éttermek áraiban ott szokott lenni az 5-10 százalék közötti felszolgálási díj, ha ezenfelül akarna pénzt hagyni az ember, könnyen lehet, hogy az utcára is utánaviszik a visszajárót.
Grúzia egyik fő vonzereje a konyhája
Amit viszont mindenképp meg kell tenni, az a térség szisztematikus végigkóstolása. A grúz konyha egyik jellegzetessége a saslik, amit az itthonitól eltérően nem nyárson, hanem tálban szolgálnak fel. Többnyire disznóhúsból készülő fűszeres étel, amihez egyszerű uborka- és paradicsomsaláta, illetve egyéb zöldségek járnak, valamint kenyér. Grúzia sokat tesz azért, hogy bornemzetnek állítsa be magát: első ottjártunkkor az útleveleket lepecsételő tiszttől kaptunk is mindannyian egy-egy palackkal ajándékba. Ezzel együtt nem lehetne azt állítani, hogy világrengető a borfelhozatal. Egyik szállásadónk házi borát is megkóstoltuk – annyira ihatatlan volt, amennyire jó szívvel adták. Ezzel szemben az egyik legnagyobb meglepetést az okozta, hogy a grúz sörök mennyire jók. A boltban kapható Herzog vagy a Natakhtari kifejezetten finom.
Az éttermekben feltétlenül meg kell kóstolni a hacsapurit is, ami alapértelmezésben a mindenhol megtalálható lavas kenyeret vagy lepényt jelenti, megrakva rengeteg sajttal és túróval, a tetején egy tojással. Ha Jerevánba eljutottunk, a legkönnyebb választás a Kavkaz étterem, amely árait tekintve már közelít Budapesthez. Ezen a helyen kínálnak a teljes helyi konyhát bemutató menüt körülbelül 6-7 ezer forintért, amibe egy húszéves Ararat konyak is belefér. Sörből a Kilikia ajánlott, amit azért is érdemes megjegyezni, mert (az amúgy a Budapest utca szomszédságában lévő) Kilikia-gyár megállótól indulnak a marsrutkák vissza Tbiliszibe.
Ami mindkét országban felemelő élmény, az a lavas, vagyis a kenyér. Több fajtájával lehet találkozni. Örményországban kapható lepedőjellegű kiszerelés, de a legtöbbször lepényként lehet vele találkozni, ami úgy készül, hogy a kelt tésztát egy agyagból készült, derékig érő kemence belső falához tapasztják. Ha a helyi élet alapvetései közül valamit könnyen meg lehet szokni, akkor az ez.