Az Innovációs és Technológiai Minisztériumhoz kerülhet az ötvenhat hónapja töretlenül bővülő kiskereskedelmi ágazat, illetve a teljes hazai kereskedelem felügyelete – tudta meg a Magyar Idők.
Értesüléseink szerint az eddig a nemzetgazdasági tárcánál lévő iparág, amelynek szakmapolitikai irányítását eddig a Miniszterelnökség képviselte, az új kormányban Palkovics László tárcavezető, illetve közvetlenül a Századvég Gazdaságkutató vezetője, György László általános gazdaságpolitikai és gazdaságvezetési kérdéseket felügyelő államtitkársága alá kerülhet.
Hétfőn a leendő miniszter bemutatta az új tárca képviselőit. Közöttük a Nemzeti Fejlesztési Minisztériumtól átemelt fogyasztóvédelem területére Kara Ákost nevezte meg, aki az infokommunikációért és fogyasztóvédelemért felelős államtitkár lesz, akárcsak korábban a fejlesztési tárcánál. Azt egyelőre nem tudni, a kiskereskedelem is kap-e önálló képviselőt.
Iparági szereplők szerint, mivel a kiskereskedelem és a fogyasztóvédelem szorosan kapcsolódik egymáshoz, hatékony döntés lenne az ágazat fejlődése szempontjából, ha a korábbi széttagoltság helyett a jövőben egy minisztérium fennhatósága alatt működne a jogalkotási folyamatok szakmai előkészítése.
Úgy tudjuk, a kormányzat kereskedelempolitikája továbbra is a magyar és a nemzetközi tulajdon egészséges szerkezetét tartja irányadónak, illetve a jövőben nagyobb hangsúlyt fektetnek a szektorban működő kis- és közepes vállalkozások támogatására.