Az elmúlt évek legjelentősebb ágazati intézkedésének tartják az „online szobatükör”, azaz a Nemzeti Turisztikai Adatszolgáltató Központ jövő évtől tesztüzemben tervezett bevezetését a szakmai szervezetek. A jövőben a szálláshely-szolgáltatóknak kötelező lesz egy felhőalapú szolgáltatást nyújtó informatikai rendszerre feltölteni az adataikat, amelyek pontos képet adnak a Magyar Turisztikai Ügynökségnek (MTÜ) arról, hogy melyik térségben milyen forgalmat bonyolítanak a szolgáltatók.
A magyarországi turizmus csaknem egyharmadát „nem lehet látni”, de problémát jelent a forgalmi adatok késleltetett közlése is. Az online szobatükör alkalmazását a jövőben a működési engedély feltételéül szabnák – mondta tegnap Guller Zoltán, az MTÜ vezérigazgatója. Hozzátette: 2019-től évek alatt fokozatosan vezetnék be a rendszert, a teljes folyamat 3-4 évet vehet igénybe.
A távirati iroda tudósítása szerint a Magyar Turisztikai Szövetség Alapítvány (MTSZA) rendezvényén az ügynökség vezetője arról is beszélt, hogy jelenleg a magyarországi szállodákban több mint húszféle szoftvert használnak – ezek fejlesztőinek kellene megtalálni a megoldást arra, hogy az információk egységesen jelenjenek meg egy felületen. Az új szoftver segítségével kumulálható statisztikai adatokat gyűjtenének, így a küldőországot vagy a vendég korát is meghatározhatnák egy-egy turisztikai szolgáltatónál. – Adatvédelmi okok miatt viszont személyes adatokat nem gyűjtünk – húzta alá Guller Zoltán. Az adatszolgáltató központhoz hasonló rendszer 2016 óta működik Horvátországban, ahol a turisztikai miniszter már szeptember első napjaiban átfogó főszezoni értékelést tarthatott a nyár mindhárom hónapjának eredményeiről.

Fejlesztési terv: a régió központi repülőtere lehet a debreceni
Fotós: MTI/Oláh Tibor
A digitalizációs tervek komolyak a turizmusban: a jövőben okostelefonos alkalmazást is írna az állam, amibe a kisebb szállásadók tudnának valós idejű adatokat szolgáltatni. Mindez pontos előrejelzéseket tenne lehetővé, és a vállalkozásoknak is fontos visszajelzést jelentene – mondta az MTÜ vezetője. Aláhúzta: a program bevezetését minden ágazati adófizető támogatja.
Eközben a szállodaiparban újabb bővülésről érkezett hír. A Konzum-csoporthoz tartozó Hunguest Hotels Zrt. koncessziós pályázaton elnyerte a novemberben nyíló nyíregyházi Sóstó Resort Spa & Conference Hotel üzemeltetői jogát – erről a tőzsdén jelent meg a Konzum Befektetési és Vagyonkezelő Nyrt. tájékoztatása. Eszerint a Hunguest Hotels tíz évre nyerte el a jogot, az időtartam egy alkalommal további öt évre meghosszabbítható. Az ajánlat szerinti koncessziós díj 120 millió forint évente, amihez – egyéb kötelezettségek mellett – 30 százalékos jövedelemarányos díj járul.
A négymilliárd forintból épülő négycsillagos, superior besorolású szálloda a nyíregyházi önkormányzat és a helyi élményfürdőt üzemeltető önkormányzati vállalat közös beruházása. Közölték, az üzemeltető előzetes számításai szerint a sóstói wellness-szálloda évi 50 ezer vendégéjszakával járul majd hozzá a szállodalánc bevételeihez. A 9000 négyzetméteresre tervezett hotelben 122 szobát alakítanak ki, éttermét 195 férőhelyesre tervezték, konferenciaterme pedig 200 fő befogadására lesz alkalmas.
Beruházókat hoz a turizmus
Három német nagyvállalat döntött debreceni befektetésekről azóta, hogy 2016. április 11-én először szállt le a Lufthansa Münchenből érkező menetrend szerinti járata a debreceni repülőtéren – jelezte tegnap Papp László fideszes polgármester. Ezzel több mint ezer új munkahelyet hoztak létre a városban, amihez az is hozzájárult, hogy a kassai és a nagyváradi repülőtereken kapacitásszűkítés történt. A városvezető jelezte: konzultációba kezdtek a magyar kormánnyal egy olyan fejlesztési terv megvalósítása érdekében, amelynek eredményeként valóban a régió központi repülőtere lehet a debreceni, ahol tavaly 320 ezer volt, az idén pedig várhatóan 360 ezer lesz az éves utasforgalom.