A jelentés, amelyhez több mint három és fél millió közösségimédia-posztot elemeztek, arra az eredményre jutott, hogy jelenleg a digitális tárcák érdeklik leginkább a fogyasztókat – a fizetéstechnológiáról szóló, elemzett nyilvános beszélgetések 75 százalékában legalábbis ez volt a téma.
A fizetéstechnológiai fókuszú posztok vizsgálatakor a szerzők több mint kétmillió olyan említést azonosítottak, amelyek a digitális pénztárcákhoz kapcsolódtak, ezek 84 százaléka a Twitter felületén volt elérhető. Az üzenetekből kiderült, hogy a fizetés mellett a vásárlók szívesen használnák digitális tárcájukat hűségkártyák vagy akár utazási bérletek tárolására is. Az olyan új technológiák, mint a mesterséges intelligencia vagy a digitális személyi asszisztensek (mint például a Google Home vagy az Amazon Echo) szintén népszerű témák voltak 2016-ban. A tanulmány kimutatta, hogy különösen az utolsó negyedévben beszéltek gyakran a felhasználók arról, miként vásárolhatnak az újabb és okosabb eszközökkel.
A fejlődő technológiák témájában a hordozható eszközökről esett a leggyakrabban szó, a technológiai és fizetési szolgáltatók együttműködéseiről szóló bejelentéseknek köszönhetően. Az ázsiai régióban például a vásárlók előszeretettel osztottak meg pletykákat arról, melyik digitális tárca milyen okoseszközbe lesz integrálható. A digitális asszisztensek, a virtuális valóság és a mesterséges intelligencia szintén gyakran előkerülő téma volt az új fizetési lehetőségek között.
Az észak-amerikaiak egyre többször beszéltek arról, hogy egy okos asszisztensnek adott utasítással még gyorsabban küldhetnek és kaphatnak pénzt mobilon keresztül. A dolgok internete is forró téma volt, különösen Észak-Amerikában és Európában, ahol a beszélgetések 44, illetve 36 százaléka erről szólt. A beszélgetések központjában az a folyamat állt, ahogy a dolgok internetéből a fizetések internete válik, és ez bármely okoseszközön elérhető lesz.
Beszélgetéseik során a felhasználók újra és újra kiemelték: az új technológiák és fizetési megoldások sikere attól függ, hogy ezek mennyire biztonságosak, mennyire védenek meg a lehetséges visszaélésektől. A magasabb szintű biztonságot nyújtó biometrikus és hasonló hitelesítések iránt a vásárlók csaknem fele (43 százalék) mutatott érdeklődést. Az ezekről a megoldásokról szóló beszélgetések több mint felében hangsúlyos volt az ujjlenyomatos, az arcfelismeréssel működő vagy az érintéssel vezérelt azonosítás. Ez azért is lehet így, mert a vásárlók sokat panaszkodtak arra, hogy gyakran elfelejtik jelszavukat, vagy sok vesződséggel jár ezek megváltoztatása.