- A világgazdaságban az országok között kiélezett verseny folyik a befektetőkért
- Magyarország kilenc hellyel került előrébb a világ országainak vonatkozó rangsorában
- Számos olyan intézkedést hozott a magyar kormány az elmúlt időszakban, amely az ország versenyképességét erősítette
- Magyarországon jelenleg már több mint 4,4 millióan dolgoznak, 2010 óta 700 ezer dolgozóval nőtt a foglalkoztatottak száma
A külgazdasági és külügyminiszter kiemelte: a világgazdaságban az országok között kiélezett verseny folyik a befektetőkért, ezért is nagyon fontos, hogy a Világgazdasági Fórum (World Economic Forum) friss jelentése szerint Magyarország kilenc hellyel került előrébb a világ országainak versenyképességi rangsorában. Szijjártó Péter rámutatott:
számos olyan intézkedést hozott a magyar kormány az elmúlt időszakban, amely az ország versenyképességét erősítette, így Magyarországon bevezették Európa legalacsonyabb társasági adóját, emellett a versenyképességet erősítik a kutatás-fejlesztési beruházásokat támogató kormányzati döntések is.
Sikeres tárgyalások
Szijjártó Péter beszámolt arról, hogy a napokban az Egyesült Államokban sikeres tárgyalásokat folytatott, 31 cég képviselőjével találkozott, és a megbeszéléseken áttekintették a vállalkozások befektetési terveit is.
A miniszter kiemelte: az Egyesült Államok stratégiai és természetes szövetségese Magyarország, a két ország üzleti együttműködése igazi sikertörténet. Az amerikai befektetések biztonságban tevékenykedhetnek, működhetnek Magyarországon – szögezte le.
Szijjártó Péter elmondása szerint az amerikai tárgyalásokon is jelezték az üzletemberek, hogy Magyarország gazdasága számára most a legnagyobb kihívást, a fő kérdést a munkaerő-piaci helyzet jelenti. A külgazdasági és külügyminiszter kiemelte:
Magyarországon jelenleg már több mint 4,4 millióan dolgoznak, 2010 óta 700 ezer dolgozóval nőtt a foglalkoztatottak száma.
Ebből a versenyszférában 500 ezerrel nőtt a foglalkoztatotti létszám. A munkanélküliségi ráta 3,5 százalék, ez egyes közgazdasági megközelítések szerint már teljes foglalkoztatottságnak nevezhető.

Számos versenyképesség-erősítő intézkedést hozott a kormány
Újabb intézkedések várhatók
A tárcavezető kitért arra, hogy a kormány újabb és újabb intézkedésekkel igyekszik orvosolni a magyarországi munkaerőgondokat, ennek szellemében zajlik a középiskolai és felsőoktatás átalakítása, a duális képzés elterjesztése, a lakhatási támogatások növelése, módosítása.
Szijjártó Péter elmondta: az Egyesült Államokban az amerikai üzletemberek figyelmét felhívta arra, hogy az EU-n belül erőteljesen együttműködnek a V4-államok, gazdaságilag erőteljesen fejlődnek, a V4-k együttes exportja a harmadik legjelentősebb az EU-n belül. Jelezte:
a kormány tervei szerint jövőre újabb versenyképességet erősítő intézkedések lépnek életbe.
Például a kormány várhatóan kezdeményezi jövő év elejétől a munkáltatói járulékoknak – az eredeti elképzelésekhez képest mért – további csökkentését, és a lakhatási támogatásokban is újabb kedvező változtatások lesznek.
Budapest innovációs központ
A tárcavezető kiemelte: Budapesten is pénzügyi támogatást adnak majd azoknak a vállalatoknak, amelyek kutatás-fejlesztésen alapuló beruházást hajtanak végre, tekintettel arra, hogy Budapest regionális és európai összehasonlításban is egyre erőteljesebb kutatás-fejlesztési és innovációs központtá válik. Szijjártó Péter hozzátette:
Ezért január elsejétől már 25 százalékos készpénz-támogatást nyújtanak az itteni kutatás-fejlesztésen alapuló beruházásoknak.
Emellett országosan nemcsak az új munkahelyeket teremtő beruházások számíthatnak támogatásra, hanem a versenyképességet fenntartó, erősítő beruházásoknak is adhatnak készpénztámogatást. Továbbá az oktatási rendszer megújításával, a munkaerő mobilitásának segítésével, a lakhatási támogatások kiterjesztésével igyekszik a kormány választ adni a munkaerő-problémákra – sorolta a külgazdasági és külügyminiszter.