A munkaerőpiacon tapasztalható túlkereslet miatt egyre több lehetőség közül válogathatnak a középiskolások és az egyetemi vagy főiskolai hallgatók. A klasszikusnak számító turizmus és vendéglátás mellett az autóipartól a kereskedelmen át rengeteg állás szól kimondottan diákoknak. A skála széles: úszómestert, HR-gyakornokot, szoftverfejlesztőt, recepcióst egyaránt keresnek a vállalatok.
Juhász Csongor, a HR-szolgáltató Prohuman ügyvezető igazgatója tapasztalatai szerint azonban a diákok nyári foglalkoztatására vonatkozó szabályokkal kevésbé vannak tisztában a cégek, mint a felnőttekre vonatkozó előírásokkal.
– A vállalatok számára több szempontból is előnyös lehet, ha diákokkal dolgoznak. A fiatalok általában beszélnek idegen nyelveket, motiváltak, és a nyári munka után akár hosszú távú együttműködés is kialakulhat a diák és a cég között. Anyagi előnyei is lehetnek mindennek. A diákmunka biztonságos és kedvezményekre jogosító módja a diákszövetkezeten keresztüli alkalmazás, ez esetben számos adókedvezmény is jár a munkáltatónak. Ilyenkor nem kell szociális és szakképzési hozzájárulást, rehabilitációs járulékot fizetni, nincs fizetett szabadság, betegszabadság vagy táppénz, így jelentős megtakarítás jelentkezik a diákok alkalmazása esetén – mondta el Juhász Csongor. A szakember szerint a diákok bevonása, ha csak időszakosan is, sok vállalat számára jelenthet megoldást a munkaerőhiányból fakadó problémákra, de csak akkor, ha tisztában vannak az erre vonatkozó szabályokkal.
Tavaly 93 800 diák dolgozott a Magyarországi Diákvállalkozások Országos Érdekképviseleti Szövetségének (DiákÉSZ) tagszervezetein keresztül. Vannak, akik állandó munkaviszonyban, és olyanok is, akik csak nyáron dolgoznak.
– A diákok foglalkoztatása fontos mind a fiatalok tapasztalat- és jövedelemszerzésének szempontjából, mind a hazánkban működő vállalatok termelékenységét tekintve – foglalta össze Juhász Csongor.
A Prohuman és a vele együttműködő Prodiák Diákszövetkezet a piacon évről évre tetten érhető tájékozatlanság mérséklésére ismételten felhívja a figyelmet arra, hogy diákokat csak iskolaszövetkezeten keresztül lehet kedvezményes foglalkoztatási formában alkalmazni.
Ehhez egy megbízható iskolaszövetkezettel való együttműködés szükséges, ezért először érdemes tájékozódni az iskolaszövetkezet hátteréről, működéséről és megbízhatóságáról. Fontos azt is szem előtt tartani, hogy iskolaszövetkezeten keresztül olyan, a tanulmányait folytató személy dolgozhat, aki nappali tagozatos aktív vagy passzív hallgatói jogviszonnyal rendelkezik. Passzív jogviszony esetén csak addig dolgozhat valaki, amíg a 25. életévét be nem töltötte.

A feladatokat és annak részleteit írásban kell rögzíteni
Fotó: Kurucz Árpád
A tanulók 16 éves kortól dolgozhatnak, illetve tanítási szünetben már 15 éves kortól is. A 18 év alatti diákok szülői beleegyező nyilatkozattal vállalhatnak munkát, éjszaka nem dolgozhatnak, valamint egy napon legfeljebb 8 órát lehet foglalkoztatni őket.
A diákoknak legalább a mindenkori minimálbért kell fizetni, ez 2018-ban bruttó 794 forint óránként, ebből lejön a 15 százalékos személyi jövedelemadó, így a fiatal munkavállaló bruttó bérének 85 százaléka lesz a kézhez kapott összeg. A diákoknak azonban az órabéren felül bármilyen egyéb bérjellegű és béren kívüli juttatást is lehet biztosítani.
Minden esetben kötelező az írásbeli munkaszerződés – figyelmeztet a szakértő. A munkaszerződésnek tartalmaznia kell a munkakör és a munkabér megjelölését. 18 év alatti munkavállaló esetén a szülőnek is hozzá kell járulnia a munkavégzéshez – szintén írásban. A munkaszerződésből egy példányt meg kell kapnia a munkavállalónak is.
A munka feladatainak és részleteinek tisztázása kötelező. Nagyon fontos, hogy a vállalat arra a munkára alkalmazza a diákot, amelyre felvette, továbbá a munka megkezdése előtt szükséges teljeskörűen tájékoztatni őt az elvégzendő tevékenységekről.
Amennyiben a munkavégzés időtartama meghaladja a napi 6 órát, úgy 20 perc, amennyiben meghaladja a 9 órát, úgy további 25 perc szünet biztosítása kötelező. Emellett fontos tudni, hogy számítógépes munkahelyeken óránként 10 perc fizetett munkaközi szünet jár.
Ha a diák szakmai gyakorlat keretében dolgozik, szükséges a munkaadó oldaláról hivatalosan igazolni, hogy a gyakorlatot a diák teljesítette. A diákok óráit is mindig pontosan kell igazolni, mert ez az igazolt jelenlét lesz a bérének az alapja, az iskolaszövetkezet ez alapján fizeti ki a diákokat.