Magyarországon 95 befektetésen keresztül 95 vállalat kapott összesen 38,2 millió euró összértékű kockázati- és magántőke-befektetést tavaly a Magyar Kockázati és Magántőke Egyesület (HVCA) éves jelentése szerint. A lapunknak küldött közlemény szerint egy évvel korábban nyolcvan vállalatba fektettek be összesen negyvenmillió eurót, a befektetések értéke így csaknem kétmillió euróval (638 millió forinttal) lett kevesebb. Az átlagos tranzakció értéke 402 ezer euró volt, ami 20 százalékkal maradt el a 2016-os 501 ezer eurótól.
Zsembery Levente, a HVCA elnöke elmondta, hogy a kockázatitőke-iparág újra az erősödés jeleit mutatta tavaly. Bár az aktivitás túlnyomórészt az állami hátterű kockázatitőke-alapokhoz kötődik, újra majdnem száz cég kapott kockázatitőke-befektetést. A jelentés közli, hogy tavaly leggyakrabban a magvető fázisban lévő cégekbe fektettek, összesen 21,7 millió euró értékben, aminek az lehetett az oka, hogy a piacon legaktívabb, állami hátterű kockázatitőke-alapok ebben a fázisban hajtották végre a legtöbb befektetést. A 95 befektetésből 92 magvető volt, 236 ezer euró átlagos befektetési összeggel. Ezt követték a kivásárlások 14,4 millió euró összértékben, illetve a magvetőt követő, úgynevezett startup fázisban lévő cégekbe történt befektetések kétmillió euróval.
A befektetések túlnyomó többsége – a 95-ből 88 – első körös befektetés volt, mindössze hét olyan tranzakció történt, ahol a befektetők korábbi portfóliócégeik tőkéjét emelték – írták. A jelentés szerint 2017-ben a befektetések összértékét tekintve a legaktívabb a közlekedés volt, itt költötték el az összes forrás 40 százalékát. Ezt követte az informatika és elektronika 17 százalékkal, valamint az üzleti termékek és szolgáltatások 16 százalékkal. A befektetések számát nézve az üzleti termékek és szolgáltatások területe vezet 28, illetve az informatika és elektronika szektor 24 tranzakcióval.
A HVCA közölte: 2017-ben 11 exitre, vagyis kiszállásra került sor, összesen 249 millió euró értékben, míg 2016-ban 25 exitet regisztráltak, 59 millió euró összértékben. A kiszállások értékének 89 százaléka egyetlen, az informatika és elektronika szektorban megvalósult, 199,1 millió euró értékű tranzakcióból adódott, ahol a kivásárlást egy másik magántőke-befektetőnek hajtották végre.
Tavaly öt alapkezelő mindösszesen 236,5 millió euró forrást gyűjtött, ami lényegesen meghaladja a 2016-os év egyetlen, összesen húszmillió euró értékű alapjának indítását. A képet árnyalja, hogy a gyűjtött tőke fele továbbra is állami forrásból származott, míg 27 százaléka bankoktól, befektetőktől érkezett. Zsembery Levente jó hírnek nevezte, hogy 2017-ben 5, köztük tisztán privát forrásból finanszírozott kockázatitőke-alap indult, több mint 230 millió euró értékben, szemben a 2016-os egyetlen alappal.
Ez a befektetői aktivitás szinten maradását, további erősödését jelentheti. Ezt tovább erősíthetik a 2018-ban induló új Jeremie-alapok. Ugyancsak örömtelinek nevezte, hogy bár az exitek száma az előző évtől elmaradt, összértékben jelentősen nőtt. Reményét fejezte ki, hogy a lendület ezen a területen is megmarad 2018-ra.