Rendkívül előnyös mind a munkaadóknak, mind a munkavállalóknak a vállalati juttatási csomag részeként nyújtott kockázati biztosítás, ráadásul a 2018-ban megkötött szerződésekre 2019-ben még kedvező adózási szabályok vonatkoznak – hangsúlyozta a Magyar Időknek Molnos Dániel. A Magyar Biztosítók Szövetségének (Mabisz) főtitkára lapunknak nyilatkozva felidézte, a nyáron elfogadott adótörvények értelmében megszűnik a béren kívüli juttatások adókedvezménye, ugyanakkor a kockázati biztosításokra 2019-ben még a régi szabályok vonatkoznak, ha a szerződést még ebben az évben megköti a cég, a minimálbér harminc százalékáig adó- és járulékmentes marad a juttatás.
Molnos Dániel a juttatási csomag részeként megkötött kockázati biztosítás részleteivel kapcsolatban azt hangsúlyozta, a konstrukció rendkívül kedvező, mivel az élet-, baleset- és betegbiztosítások kiszámíthatók, költséghatékonyak, valamint növelik a munkavállalók elégedettségét, ráadásul családtagjaikra is kiterjeszthető.
A biztosító szolgáltatása lehet – az eseménytől függően – előre meghatározott biztosítási összeg kifizetése, vagy a baleset, betegség miatt szükséges egészségügyi ellátás költségeinek megtérítése és az indokolt szűrővizsgálatok költségének viselése. Ezek mellett egyre népszerűbbek az asszisztenciaszolgáltatások is, amelyek segítségével a biztosítók a betegút teljes hossza alatt támogathatják, segíthetik ügyfeleiket – részletezte a Mabisz főtitkára. Ilyen szolgáltatás lehet akár egy telefonon elérhető orvosi call center, bizonyos vizsgálatok megszervezése vagy második orvosi vélemény megkérése, akár külföldi szakemberektől.

Fontos a védelmi szint növelése és kiterjesztése Fotó: MTI/Mihádák Zoltán
– Ma még mindig kevésbé ismert, elterjedt juttatási forma a kockázati biztosítás, holott nagy szükség lenne erre a típusú védelemre – hangsúlyozta Molnos Dániel. Nem csak a biztosítotti kör szűk, a védelem szintje is alacsony a már megkötött szerződésnél. A főtitkár példaként említette, egy halálesetet követően egy család általában három év alatt tudja teljes mértékben újrarendezni anyagi viszonyait, így célszerű lehet a biztosított hároméves jövedelmének megfelelő vagy magasabb kockázati életbiztosítási összeget választani. Mindegyik termékkörnél fontos a biztosítási védelem növelése, illetve kiterjesztése, ezáltal a baleseti, betegségi, haláleseti kockázatokkal kapcsolatos védekezés erősítése. Ezek a biztosítások ugyanis a munkavállaló oldaláról az egyén és a család nagyobb biztonságát szolgálják, míg a munkáltató oldaláról igen kedvező költségjellemzőkkel a munkavállalói lojalitást erősíthetik.
A főtitkár úgy látja, számos tévhit él a kockázati biztosításokról. Ezek közül az egyik legfontosabb, hogy a munkavállalók nagyra értékelik a munkaadójuk gondoskodását, így nem élveznek előnyt a biztosításokkal szemben más juttatási formák. Ráadásul egy-egy szerződés munkavállalónként már havi tízezer forint alatt is megköthető, ezért szintén tévhit, hogy ennek költsége rendkívül magas lenne. A kockázati biztosítások emellett nem jelentenek többletadminisztrációt, egyszerűen könyvelhetők, nem igényelnek speciális felkészültséget.

Molnos Dániel
– A kockázati biztosítások egyre népszerűbbek a céges juttatás részeként: tavaly már a vállalatok több mint negyede kínálta a választható elemek között az élet-, baleset- és betegbiztosításból álló csomagot, amelynek elemeit sok esetben a munkavállalók határozhatják meg – hangsúlyozta Molnos Dániel. A főtitkár ezért arra figyelmeztetett, érdemes a cégeknek még az idén áttekinteni ezeket a konstrukciókat, adott esetben szerződést kötni a biztosítóval.
Egyfelől a munkavállalók védelme, elégedettsége érdekében, másfelől a jövő évi, átmeneti szabályok nyújtotta kedvező lehetőség miatt.