A transzformatív technológiák és üzleti alkalmazások elterjedésével, egyre több szektorban jellemző az IoT gyors térhódítása.
A Dell EMC legfrissebb, nagy-britanniai felmérése szerint ebben a technológiai (41 százalék), a kiskereskedelmi, a banki és pénzügyi, a gyártói, végül a szolgáltatói szektor (22 százalék) jár az élen. Ugyanakkor az egészségügyi, a biztosítási, a gyógyszeripari és az állami szektor, végül pedig az olaj- és gázszolgáltatók (10 százalék) alkalmazzák a leglassabban az IoT-megoldásokat. A változó adoptálási módszerek viszont kevesebb lehetőséget adnak az IoT gyakorlati alkalmazására – a jelenlegi kereteket figyelembe véve –, illetve arra, hogy az új technológiát már meglévő rendszerekbe integrálják.
Michael Collins, a Dell EMC európai értékesítési alelnöke szerint az IoT az üzleti növekedés és terjeszkedés lehetőségét jelenti, és motorja lehet a fejlődésnek olyan szektorokban, ahol lassabban vezetik be az új technológiákat – jellemzően azokban az iparágakban, ahol nagyobb szerepe van a szabályozásnak és a befektetések kimutatható megtérülésének. Ez többnyire olyan ágazatokat jelent, amelyekben az irányítás és a jogi szabályozás hagyományosan összetettebb: például az egészségügyben, az energetikában vagy a szállítmányozásban.
Továbbá az összegyűjtött személyes információk és adatok mennyiségére irányuló fokozott figyelem – ami ezeket a szektorokat jellemzi – az IoT bevezetésével fokozódna. A technológiák lassú bevezetése azonban egy öngerjesztő folyamat, hiszen addig nem érvényesülhetnek a piacon, amíg szélesebb körben nem kezdik őket alkalmazni.
Az IoT iránti igény a fogyasztók körében rendkívüli mértékűvé vált. A nagyvállalati piac azonban lassabban reagál, ami főként a biztonsági kockázatoknak és a meglévő infrastruktúrába való integrálás nehézségeinek tudható be. Komoly kihívást jelent a stratégiai elkötelezettség és a végrehajtáshoz szükséges erőforrások kiegyensúlyozása, de a végeredmény a fogyasztó és a cég számára is előnyös, a befektetés megtérülése pedig kézzelfogható lesz.
A szigorúbb szabályozás és az új technológiák összetettsége lassíthatja az IoT-megoldások átvételét. Továbbá egyes iparágakban (például vasút, olaj- és gázipar) még most is csak a megfelelő minősítésekkel rendelkező mérnökök végezhetik a technológiák bevezetését. A kutatásban részt vevő szolgáltatók közül többen is úgy vélik, hogy az ilyesfajta összetett szabályozási rendszer jelentősen hátráltatja az IoT bevezetését ezekben az ágazatokban.
Fontos, hogy ezek a szektorok se maradjanak le, ez pedig a rendszerintegrátoroktól a viszonteladókon át az IT-tanácsadó cégekig mindenkinek lehetőséget nyújt arra, hogy segítsen ezeknek a vállalatoknak jobban megérteni és megvalósítani a számukra ideális IoT-kompatibilis infrastruktúrát. Mivel mindez az ügyfelekről szól, ezért a vállalatoknak fel kell készülniük a jövő technológiai kihívásaira, hogy maximálisan kiszolgálhassák a végfelhasználók igényeit.