A miniszter hangsúlyozta: a világgazdaságban az országok között kiélezett verseny folyik a befektetőkért, ezért is nagyon fontos, hogy a Világgazdasági Fórum friss jelentése szerint Magyarország kilenc hellyel került előrébb a világ országainak versenyképességi rangsorában. A kormány számos versenyképességet erősítő intézkedést hozott az elmúlt időszakban, többek között bevezették Európa legalacsonyabb társasági adóját, emellett a versenyképességet erősítik a kutatás-fejlesztési beruházásokat támogató kormányzati döntések is.
Szijjártó Péter beszámolt arról, hogy a napokban az Egyesült Államokban sikeres tárgyalásokat folytatott, 31 cég képviselőjével találkozott, és áttekintették a vállalkozások befektetési terveit is. Az amerikai tárgyalásokon is jelezték az üzletemberek, hogy Magyarország gazdaságának a legnagyobb kihívást a munkaerőpiaci helyzet jelenti – tette hozzá a miniszter. Azt is elmondta: az Egyesült Államokban az üzletemberek figyelmét felhívta arra, hogy az EU-n belül erőteljesen együttműködnek a V4-államok, gazdaságilag erőteljesen fejlődnek, az együttes export a harmadik legjelentősebb az EU-n belül.
A német–magyar kapcsolatokat is tovább erősíti a kormány, ezt szolgálja egyebek mellett a szintén csütörtökön aláírt stratégiai megállapodás az SAP Hungary Kft.-vel. A német SAP magyarországi leányvállalatának alkalmazásait a Magyarországon működő nagyvállalatok többsége már használja. Szijjártó az eseményen kiemelte azt is, hogy az aláírt partnerségi kapcsolat az oktatásra is kiterjed, így a vállalat 16 magyarországi egyetemmel működik együtt és 5000 hátrányos helyzetű ember informatikai oktatását biztosítja.