Ha minden az előzetes tervek szerint halad, 2019 első negyedévétől már közlekedhet a tramtrain Hódmezővásásárhely és Szeged között. Mint emlékezetes, január elején jelent meg a közbeszerzési kiírás a vasúti pálya tervezésére és kivitelezésére. A munkákra húsz hónapos, nem hosszabbítható határidőt szabott a Nemzeti Infrastruktúra-fejlesztő (NIF) Zrt.
Ez azt jelenti, hogy, két éven belül megindulhat a forgalom a két város között. Szinte ezzel egy időben a MÁV-Start is kiírta a pályázatot a szerelvényekre. Nyolc, valamint még négy opciósan lehívható hibrid, dízel- és villamos üzemre egyaránt alkalmas járműre vártak ajánlatot. A pályázatot elbírálták, és a nyertes a Stadler spanyol leányvállalata lett. Korábbi sajtóhírek szerint a vasútipálya-építés költsége 13, a járműveké tízmilliárd forint lehet.

A hibrid vonat naponta 8-9 ezer ember utazását könnyíti meg
A szerződés részleteiről egyelőre nincsenek információk, de tavaly szeptemberben a berlini vasúti szakkiállításon az érdeklődők megnézhették a Stadler által Chemnitz városnak gyártott Citylink tramtrain járműveket. A Stadler Rail Valencia S.A.U. által gyártott szerelvény 37,2 méter hosszú és 2,65 méter széles, négy forgóváza közül kettő hajtott. A jármű a városi pályákon a villamos által használt felsővezetékből nyeri az energiát, a vasúti pályán dízelmotorral halad.
A MÁV-Start feltételfüzete szerint az új vonatok nemcsak Szeged és Hódmezővásárhely között, hanem akár Békéscsabáig, valamint Kiskunfélegyháza–Szeged és Makó–Újszeged között is közlekedhetnek majd. A járműveknek egyaránt meg kell felelniük a városon belüli, villamosvasúti közlekedésnek és a regionális gyakorlatnak megfelelő, egyórányi, kényelmes utazást biztosító feltételeknek. Négyzetméterenként négy álló utassal számolva a minimális férőhely-követelmény 138 utas, emellett két helyet fenn kell tartani a kerekesszékkel utazóknak is. A legnagyobb sebesség száz kilométer.
A hibrid vonat naponta 8-9 ezer ember utazását teszi komfortosabbá. Szegeden kétszázezren, Hódmezővásárhelyen 47 ezren élnek. A két megyei jogú város közötti kapcsolat nagyon szoros, de hosszú távon még szorosabbá válhat: szakértők szerint 300 ezres várossá nő majd össze Szeged és Hódmezővásárhely.