A következő hat-nyolc év során hullámszerűen bekövetkezik a hazai családi vállalatoknál a szükségszerű generációváltás, ezt pedig egyre több, az ehhez szolgáltatásokat biztosító cég ismeri fel– derült ki egy, a napokban tartott háttérbeszélgetésen.
Mint azt Bárány László, a Felelős Családi Vállalatokért Magyarországon Egyesület elnöke a Magyar Idők kérdésére kifejtette, szervezetüket már a világ egyik vezető adótanácsadó cége is megkereste, feltérképezve az együttműködési lehetőségeket, hiszen minden bizonnyal hatalmas üzletet jelenthet az öröklés kérdése mindazon tanácsadóknak és szolgáltatóknak, amelyek ezen a téren kellő szakértelemmel rendelkeznek.
Mint az a K&H újonnan nyilvánosságra hozott kutatásából kiderül, a családi öröklődés azért is kiemelt fontosságú, mert Magyarországon a vállalatok mintegy 70 százaléka családi tulajdonú, a K&H becslése szerint így a bruttó hazai termék több mint felét ők állítják elő, valamint a foglalkoztatottak felének biztosítanak munkahelyet.
Az utódlás kérdése a családi cégek esetében amúgy sem egyszerű téma, Magyarországon azonban különösen problémás, mert a legtöbb ilyen, ma még létező és sikeres céget közel egy időben, a rendszerváltás környékén hozták létre. Ezeknél pedig mostanra érkeznek el azok az évek, amikor az alapítók már visszavonulnának, de gondoskodni szeretnének arról, hogy a létrehozott érték a családban maradjon és gyarapodhasson.
A K&H felmérése szerint a generációváltás kérdése a vállalatok felénél az elkövetkezendő öt évben aktuális lesz, 13 százalékuknál pedig már folyamatban van. Ennek ellenére a cégek közel felénél nincsen kidolgozott utódlási terv, ezért a nemzetközi tapasztalatok szerint a családi vállalatok kétharmada elvérzik az utódlás során.
A kutatásból az is kiderül, hogy a cégek 96 százalékának nincsen írásban rögzített utódlási elképzelése. Épp ezért Kürti Tom, a Felelős Családi Vállalatokért Magyarországon Egyesület elnökségi tagja szerint itthon az utódlásban még a nemzetközi hányadnál is rosszabbak a mutatók, nagyjából a cégek 15 százaléka éli túl a generációváltást.
Az adatok alapján a családi vállatok jó hasznát vehetnék a külső szolgáltatóknak, épp ezért lesz érdekes megfigyelni, hogy a következő években miként alakul a piac.
Ékes Ákos, a K&H vállalati üzletfejlesztés vezetője kérdésünkre elmondta: bankjuknál eddig is külön foglalkoztak a családi vállalatok üzletvitelének támogatásával, így a generációváltáshoz kapcsolódó kérdések is átlagos munkamenetet jelentenek. Azonban a nagy pénzügyi tanácsadó cégek mellett több privát banki és vagyonkezelői szolgáltató is egyre aktívabb a generációváltási piacon.
Ez egyrészt azért is indokolt, mert az esetlegesen bonyolult családi viszonyokon túl az utódlás amúgy is egy sok nehézséggel járó folyamat. Továbbá több olyan helyzet előfordulhat, amikor az utódként kiszemelt családtag nem tudja átvenni az irányítást, mert túl fiatal, még tanul, vagy kiderül, hogy mégsem a családi boltot akarja továbbvinni, hanem más területen próbálkozna.
Ilyen esetekben a kézenfekvő megoldás rövid vagy akár hosszú távra egy külső fél bevonása a vállalat igazgatása és vagyonának kezelése érdekében, különben évtizedek munkája és értéke veszhet el.