Azonnali segítséget kérnek a német gazdák hazájuk kormányától az aszály- és a hőségkárok enyhítésére. Előzetes becsléseik alapján hozzávetőlegesen egymilliárd euró (322 milliárd forint) támogatásra van szükségük.
A mezőgazdasági termelők országos szövetségének (DBV) elnöke közölte: az említett összeg nélkül számos gazdaság rövidesen csődbe mehet. Joachim Rukwied a Berliner Morgenpost című lapnak elmondta, a rendkívüli meleg és az ország nagy részét április óta sújtó aszály miatt a gabonatermés 20 százalékkal csökkenhet, de a leginkább kiszáradt északi és északkeleti vidékeken a 70 százalékot is elérheti a kiesés.
A száraz és meleg idő a mezőgazdaság egy sor területén válságot okozott, a gabona mellett például a burgonyatermés is várhatóan 40 százalékkal csökken.
A távirati iroda tudósítása alapján Németországban a csapadékmennyiség eddig minden hónapban elmaradt a sokévi átlagtól, júliusban az előzetes adatok szerint csupán a 39 százalékát tette ki, az átlaghőmérséklet pedig az 1981 és 2010 közötti időszakban mért 18 Celsius-fokkal szemben 19,3 fok volt.
Az állattenyésztést is sújtja az aszály és a hőség, a Handelsblatt című üzleti lap összeállítása szerint számos marhatelepen előrehozzák a tervezett vágásokat, mert nincs elég takarmány. Egyedül talán csak a gyümölcstermelők örülhetnek a szokatlanul forró időjárásnak, több gyümölcsből ugyanis korai és jó szüretről számoltak be a gazdák, a borászok pedig kiváló évjáratra számítanak.
Az MTI értesülései szerint a német szövetségi kormány a holnapi ülésén foglalkozhat az ágazat helyzetével, a károsultak rendkívüli támogatásáról azonban várhatóan csak augusztus végén, a betakarítás végeztével döntenek majd. Az aszály és a hőség „luxusproblémákat” is okoz, a Handelsblatt összeállítása szerint a sörgyárak palackhiánnyal küszködnek a megnövekedett kereslet miatt.