Bár a legtöbben örülnek az októberi nyárnak, a mezőgazdaságban azonban aggodalomra ad okot a csapadék hiánya. A legnagyobb fejfájást a repce és az őszi kalászosok fejlődése okozza a gazdáknak.
Az Országos Meteorológiai Szolgálat (OMSZ) elemzése szerint az ország jelentős részén július vége óta alig esett. Legutóbb szeptember 23–25. között hullott számottevő mennyiségű csapadék délnyugaton és északkeleten, augusztus végén, szeptember elején pedig a Dunántúl kapott nagyobb mennyiségű esőt. Emiatt a talaj országszerte egyre szárazabb, a Balatontól keletre eső országrészben már kritikus a nedvességhiány.
A legrosszabb a helyzet Csongrád, Békés, Jász-Nagykun-Szolnok megyében, valamint Pest megye délkeleti, Heves és Borsod megye déli, valamint Szabolcs-Szatmár-Bereg és Hajdú-Bihar nyugati részein.

Az aszály országszerte egyre nagyobb gondot okoz, Csongrádtól Pest megyén át Hajdú-Biharig
Fotó: Kurucz Árpád
Szakemberek szerint a szeptember eleji esők előtt elvetett repce általában jól fejlődött, de a szárazság ezeket az állományokat is egyre jobban megviseli. Ott azonban, ahol csak a szeptemberi csapadékosabb idő után sikerült végezni a munkálatokkal, a magok igencsak hiányosan keltek ki, vontatott az állományok fejlődése, sokfelé – elsősorban az Alföld középső területein – kritikus a helyzet.
A repcét követően az őszi búzát is elkezdték vetni a gazdálkodók. A munkálatokat azonban megnehezíti a száraz talaj, van, ahol nem is tudnak megfelelő magágyat készíteni a termelők.
A csontszáraz, rögös, poros talajban pedig egyáltalán nem, vagy csak nagyon nehezen indul a kelés. Az előrejelzések szerint komolyabb csapadékra a következő napokban sem számíthatnak a gazdálkodók. Az OMSZ szakemberei szerint a novemberi időjáráson múlik majd, hogy a növényeknek lesz-e idejük kellően megerősödni a keményebb fagyok beálltáig.
Míg az őszi vetést hátráltatja az októberi nyár, a még kint lévő terményeknek, így például a kukoricának igencsak kedvez a hosszúra nyúló kellemes idő. A gabonatermesztők szerint is jó ütemben haladnak az őszi betakarítási munkák.
Petőházi Tamás, a Gabonatermesztők Országos Szövetségének elnöke a távirati irodának elmondta: a kukorica háromnegyedét már betakarították a mintegy 900 ezer hektárnyi területről, a termésátlagok folyamatosan emelkednek, jelenleg az országos átlag hektáronként 8,1-8,2 tonna.
Becsléseik szerint az idén 7,5 millió tonna lehet a termés mennyisége a tavalyi 6,62 millió után.