Az igazgatótól a portásig keresnek munkatársakat lítiumos akkumulátorok gyártására az agglomerációs település határában lévő gyártelepre – tudtuk meg egy helybelitől, aki maga is érdeklődött az egyik felkínált pozíció iránt, és már részt is vett az állásinterjún. Információink szerint a gyárban kétféle termék gyártását tervezik: a cellagyártás az elektródák előállításával kezdődik, amelyet az összeszerelés, formázás, majd a cellák összeszerelése követ. A modulokat a kész cellákból építik össze.
A beruházás során a meglévő épületek jelentős részét felújítják, emellett új épületeket emelnek. Például a meglévő főépülethez többszintes gyártóteret, a használt akkumulátoroknak tárolót, elektrolittárolót, irodákat építenek. A jelenleg nyolcvanezer négyzetméteres alapterületű épületek mellé az első ütemben húszezer négyzetméternyi létesítményt építenek, derült ki a birtokunkba került hatósági engedélyből.
Miként lapunk idén márciusban elsőként beszámolt róla, a Samsung delegációt küldött Magyarországra az itt felépülő üzemmel kapcsolatban, ahol elektromos autókhoz gyártanak akkutelepeket. A Pulse News szakportál értesülései szerint a koreai vállalat azért hoz létre európai gyártóbázist, hogy közelebb kerüljön az elektromos autók gyorsan fejlődő itteni piacához.

A korábban felhagyott üzem hamarosan ismét életre kel
A Samsung most azt az üzemet alakítja át, amelyet 2001-ben épített a plazmatévékhez használt képernyőpanelek gyártására. A 2012-ben még 76 milliárd forint árbevételt összehozó Samsung SDI Magyarország Zrt. 2014-ben húzta le a rolót. A gödi telepükre, amelyet 2007-ben még bővítettek, azt követően került lakat, hogy a képernyők iránti kereslet erősen megcsappant a plazmatechnológia magas áramigénye miatt.
Az európai autógyártók ugyanakkor nagy lendülettel fejlesztik elektromos autóikat. Az Audi a közelmúltban jelentette be, hogy hamarosan piacra dobja az 500 kilométeres hatótávú, tisztán elektromos személyautót. A gyártó az LG és a Samsung együttműködésével fejleszti ki korszerű üzemanyagcellás technológiáját, amely egy SUV modellben mutatkozik be. A Volkswagen szerint újra kell gondolni az elektromos autókkal kapcsolatos stratégiát, és a német autóiparnak előnye származhat a saját akkumulátorgyártásból. A Samsung a BMW-vel is együttműködik.
A bajor márka 2009-ben döntött úgy, hogy a lítiumion akkumulátorcellákat a Samsungtól vásárolja meg.