Az év első hat hónapjában rekordszámú, összesen 47 beruházási projektről született döntés a Nemzeti Befektetési Ügynökség (HIPA) közreműködésével, amelyek eredményeként 8502 új munkahely jön létre, illetve 1,37 milliárd euró, azaz mintegy 420 milliárd forint értékű külföldi tőke érkezik az országba – jelentette be tegnap Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter (képünkön balra).

Ésik Róbert elmondta: fontos, hogy az új projekteket földrajzilag egyenletesen osszák el
A projektek kisebb része új beruházó, míg mintegy háromnegyede hazánkban már jelen lévő vállalatok technológiai fejlesztése, létszámbővítése. A külügyminiszter szerint idén minden bizonnyal felülmúlható lesz a 2016-os 71 beruházás, és a folyamatban lévő tárgyalások alapján akár két nagy nemzetközi cég is Magyarország mellett dönthet a közeljövőben.
Szijjártó elmondta: a beruházások ágazati megoszlásában továbbra is a járműipar a legjelentősebb, a legtöbb, azaz 18 beruházási döntés ezen a területen született, ezek a cégek 3073 új munkahelyet hoznak létre. Az üzleti szolgáltató központok (SSC) mellett a hagyományosan stabil hazai élelmiszeripar, az elektronikai és az orvostechnikai ágazat is jelentős beruházásokat könyvelhetett el.
Szijjártó kiemelte: az SSC-k nagyobb súlya az új beruházások között azért is külön örvendetes, mert ezzel több magyar munkavállaló helyezkedhet el nagyobb hozzáadott értéket előállító nagy nemzetközi cégeknél. Továbbra is Németország a legfontosabb kereskedelmi partnerünk, de terjeszkednek az amerikaiak is, illetve már néhány magyar cég is felnőtt ahhoz, hogy igénybe vegye a HIPA szolgáltatásait.
Ésik Róbert, a HIPA elnöke (képünkön jobbra) megjegyezte: az ügynökség arra is törekszik, hogy a Magyarországon tevékenykedő vagy a piac iránt érdeklődő nemzetközi cégeknek minél nagyobb arányban mutassanak be magyar cégeket, amelyek a jövőben beszállítókká válhatnak. Erre most már újfajta, adatbázisos megoldást is kínál a szervezet. Egyúttal az is cél, hogy az új beruházásokat földrajzilag egyenletesen osszák el. Ezt egyrészt az országon belül jelentősen eltérő munkaerő-kínálat indokolja, másrészt az, hogy a gazdaságilag elmaradottabb területek is részesülhessenek az új beruházások nyújtotta előnyökből.
A Bosch legújabb beruházásának eredményeként regionális szolgáltató központtal egészült ki Miskolcon a Robert Bosch Power Tool Elektromos Szerszámgyártó Kft., amely így Európa legnagyobb kéziszerszámgyárává, a Bosch vállalatcsoport legnagyobb egységévé vált – jelentette be tegnap Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter. A beruházás összköltsége 1,6 milliárd forint, amelyhez a kormány 358 millió forint vissza nem térítendő támogatást nyújtott. A cég és a kormány megállapodása értelmében a Bosch Miskolcon 205 munkahelyet hoz létre. Szijjártó elmondta, a Magyarország és Németország közötti kereskedelmi forgalom tavaly 47,6 milliárd euró volt, ezzel minden eddigi rekord megdőlt és idén az első négy hónapban újabb 6 százalékos volt a növekedés. Mára a Bosch Magyarországon a legtöbb embert foglalkoztató külföldi termelővállalat, a dolgozók száma eléri a 14 200-at – mondta el Fükő László, a miskolci Robert Bosch Power Tool Kft. ügyvezető igazgatója. A regionális szolgáltató központ tavaly ősszel kezdte meg a működését. A központ a Miskolcon és más telephelyeken gyártott termékek szortírozásával, kiszállításával, illetve akkumulátorok és csomagolóanyagok beszerzésével és tárolásával foglalkozik.