Londonból vitték el a leütött tételek csaknem harmadát a tokaji zsinagógában szombaton megtartott 6. nagy tokaji borárverésen, amelyen megdőlt a legmagasabb palackár eddigi rekordja. Az aukció történetében először lehetett külföldről élőben licitálni, amelynek eredményeként a leütések harmadára a londoni Pall Mall 67 klubból érkezett a nyertes licit. A tételek jelentős részét Tokajban licitálva vitték el németek, franciák, lengyelek – mondta el a távirati irodának Laurent Comas, az árverést szervező Tokaji Borlovagrend-tanács tagja.
Az egy palackra számított legmagasabb leütési árat a Grand Tokaj 1963-as 5 puttonyos tokaji aszúja érte el. A tizenkét palacknyi tételre is Londonból érkezett a nyertes licit; a borritkaság az 550 ezres kikiáltási árat megháromszorozva, 1,7 millió forintért kelt el, ami csaknem 142 ezer forintos palackárat jelent. Ilyen idős, muzeális bort most először árvereztek a tokaji boraukción.
Az aukcióra szánt borok válogatását Mészáros Gabriella nemzetközi borszakértő végezte a Master of Wine és Master Sommelier címekkel is rendelkező Ronn Wieganddal: válogatásuk eredményeképpen 24 tokaji pincészet másutt nem megvásárolható, egyedi boraira lehetett licitálni, friss hordómintákra és palackozott tételekre egyaránt. Az idén új pincészetek és új területek is képviseltették magukat, a termelők minden eddiginél szélesebb körétől érkezett be a korábbi árverésekhez képest nagyobb számú tétel; ezek leütési összértéke csaknem 19 millió forint volt.