Egyre többen szabadulnának ugyanis az évtizedekre előre lekötött nyaralási lehetőségüktől, ennek érdekében jelentős összeget képesek adni az erre szakosodott cégeknek, amelyek szóban az üdülési jog továbbadását vállalják. Azonban sokan csak később döbbennek rá, hogy az erről szóló szerződés csupán adminisztrációs vagy fordítási feladatokra vonatkozik, értékesítésre nem. A legfontosabb a megelőzés: a legtöbb átvert fogyasztó utána sem néz a szerződő félnek, pedig az interneten néhány kattintással bárki lekérheti egy cég adatait vagy például azt, hogy van-e ellene folyamatban valamilyen eljárás.

A legtöbb tartós bérlet tengerpartra szól
Gyakori, hogy a csalók a várt szolgáltatásért cserébe átadott összeg átvétele után eltűnnek, nem veszik át a leveleket, a székhelyet áthelyezik, korábbi elektronikus elérhetőségüket megszüntetik – jelezte a BBT. Kiemelték, hogy különféle indoklások ellenére sem szabad előre kifizetni a jutalékot vagy a megbízási díjat, és csak az írásban rögzített feltételek a mérvadók. A fogyasztók 14 napon belül elállhatnak a megbízási szerződéstől akkor, ha azt a vállalkozás üzlethelyiségén kívül kötötték, és csak később derül ki, hogy a cég valójában nem eladást, hanem csak az üdülési jog hirdetését, regisztrációját vállalta.