Tizenöt-húsz százalékos leárazások, hangzatos akciók csábítják szeptember beköszöntével a fogyasztókat, akik gyakran vadásznak a olcsóbb, last minute utakra és ajánlatokra, hiszen ezekkel jelentős összegeket spórolhatnak meg az utazás során. Azonban ekkor sem szabad mellőzni a körültekintő magatartást, legyen szó akár egy belföldi, akár egy külföldi útról, vagy akár a szálloda kiválasztásáról – hívta fel a figyelmet a Budapesti Békéltető Testület.
Mielőtt az utazási irodát kiválasztanánk és bármit aláírnánk, meg kell győződnünk arról az egyébként bárki által megtekinthető internetes nyilvántartásban a Budapest Főváros Kormányhivatala oldalán, hogy az iroda legálisan működik-e – hangsúlyozta Baranovszky György, a testület elnöke. Szavai szerint ahogy az utcán sem adnánk oda a pénzünket egy vadidegen embernek, úgy a vállalkozást is ellenőrizni kell, megtörtént-e a kötelező bejelentés, van-e egyáltalán vagyoni biztosíték, és ha igen, annak mekkora az összege.
Ezért a szakember szerint nagyon fontos, hogy csak a nyilvántartásban szereplő bejelentett, és eltiltás alatt nem álló vállalkozással szerződjünk, ellenkező esetben nem illeti meg a fogyasztót többletvédelem.
Nem lehet elégszer hangsúlyozni, hogy a külföldre készülők minden esetben kössenek utasbiztosítást, amely védelmet nyújt arra az esetre, ha valamilyen váratlan ok (baleset, betegség) miatt a fogyasztó utazása meghiúsulna. Az útlemondási biztosítás megkötésének lehetőségével már számtalan irodánál lehet élni.
– Itt se felejtsük el áttanulmányozni a megkapott biztosítási kötvényt, a termék szabályzatát, abban ugyanis a biztosítási feltételekben tételesen meghatározzák azokat az eseteket és feltételeket, amikor visszatérítik a befizetett részvételi díjat. Egyéb okok vagy kizáró feltételek fennállása esetében viszont ezt elutasíthatják – mondta.
Ha a turisták maguk intézték különállóan az utazást (repülőjegyet, vonatjegyet, szállást) és például késik a gép vagy törlik a járatot, akkor a szállodai szoba árát nem kérhetik vissza utólag a szállodától. Ez igaz mind a belföldi, mind a külföldi szállások esetében, érdemes ezért erre is figyelemmel lenni már az utazás megtervezésekor.
A Budapesti Békéltető Testület tapasztalatai szerint ha a fogyasztók maguk foglalnak szállodát, úgy leginkább a hotelszobák minősége, a kapott szoba elhelyezkedése, az étkeztetés színvonalának alacsony volta vagy más kiegészítő szolgáltatások (például wellness, úszómedence) hiányosságai szokták okozni a legtöbb problémát. Itt is sokat számít a fogyasztói tudatosság – szögezte le a fogyasztóvédő.
Megjegyezte, amennyiben kuponos oldalról vásárolunk, mindig győződjünk meg arról pontosan, hogy melyik vállalkozás az, amelynek a szolgáltatását kínálják vagy közvetítik nekünk. Ugyanis a későbbiekben, ha probléma lenne, ettől a cégtől – vagy adott esetben a kuponos oldaltól is – várhatjuk a probléma orvoslását. Ha az utazás során problémába ütközik a fogyasztó, fontos dokumentálni a tapasztalt hiányosságokat például fénykép- vagy videófelvétellel, és vetessenek fel jegyzőkönyvet az esetről – mondta Kispál Edit, a Fogyasztóvédelmi Egyesületek Országos Szövetségének szóvivője.