A jó idő kedvez az aratásnak, azonban a hideg miatt természetes úton kevesebb nedvességet ad le a kukorica, mint amire a gazdálkodók számítottak – mondta lapunknak Vancsura József, a Gabonatermesztők Országos Szövetségének (GOSZ) elnöke. Emiatt a teljes termést mesterséges úton kell szárítani, ami jelentősen megemeli a termelők kiadásait.
Az elnök szerint a jövő héten végére ér az aratás, eddig a teljes terület hetven százalékán fejeződött be a munka. Az országban minden elvetett területről be tudják takarítani a kukoricát a gazdálkodók, az időjárásnak köszönhetően nem lesz olyan terület, ahol télire kint marad a termés – emelte ki. A mennyiség nem változott az előzetes becslésekhez képest, várhatóan hatmillió tonna kerül majd a magtárakba.
Az árak kapcsán elmondta: a kukorica felvásárlási ára változatlanul tonnánként negyvenezer forint körül alakul. Az árakra a nyersolaj ára és a forint árfolyama mellett a kikötők közelsége is nagy hatással van, nem ritka, hogy egy-két, vagy akár három forintot is emel a kukorica értékén.
A termelők nem számítanak nagyobb nyereségre idén, ahhoz ugyanis a GOSZ elnöke szerint legalább ötvenezer forintos tonnánkénti árra lenne szükség. Ezt a szintet idén vélhetően már nem éri el a kukorica.
Vancsura József szerint annak érdekében, hogy a termelők minél jobb alkupozícióból induljanak, a szövetség folyamatos információval látja el a tagjait. Szavai szerint nagyon oda kell figyelni a forint árfolyamának alakulására is: ha erősödik, akkor a pozíció a negyvenezres árhoz közeledik, ha viszont gyengül, akkor emelkednek az árak.
Ezt az időszakot ki kell használni az értékesítésre. Ha valaki odafigyel és jó pillanatban ad el, sokat nyerhet – emelte ki. Ugyanakkor mindez csak a nagyobb termelőkre igaz, a kis- és közepes gazdálkodóknak csatlakozniuk kell a nagy integrátorokhoz, vagy a nagyobb szárítókhoz, ellenkező esetben ki lesznek téve a kereskedők akaratának. Ahol egy magtárban vagy egy telephelyen legalább 4-5 ezer tonna kukorica van, az áru piacképesebb, mint ahol pár száz tonnát tárolnak. A termelők jelentős része az elmúlt években már felismerte ennek a jelentőségét, az évek alatt pedig kialakult, ki hova viszi a kukoricáját, vagy kivel köt üzletet – tette hozzá Vancsura József.
A Magro gabonaindexe szerint októberben a korábbi hónapok csökkenése után újra drágulni kezdett a kukorica. Az ár elérte a tonnánkénti 41 219 forintos szintet, ami 2 százalékos erősödést jelent a szeptemberi adatokhoz képest. A drágulásnak konkrét oka nem volt, csupán az esős időjárás okozta betakarítási nehézségeket reagálta túl a piac.