Az előző havinál mintegy 2500-zal több, összesen 61 542 használt gépkocsit hirdettek meg májusban Magyarországon, a járművek átlagára 1 571 481 forint volt – tájékoztatta a Magyar Időket az AAA Auto.
A használtautó-forgalmazó az összes elérhető online autóhirdetés, használtautó-kereskedői ajánlat, valamint saját vásárlásai és eladásai alapján végzett folyamatos piackutatási tevékenysége révén összegezte a 2016 májusára vonatkozó hirdetési adatokat. Az eladásra kínált használt gépkocsik átlagéletkora 12,4 év, átlagos futásteljesítményük pedig 181 318 kilométer volt.
A cég monitoring és elemző rendszere Magyarországon belül megyénként is bontja a hirdetéseket. Az ország különböző megyéiben 2016 májusában meghirdetett használt járművek számát elemezve megállapítható, hogy a legtöbbet Pest megyében hirdették meg eladásra, szám szerint 47 701-et, míg a legkevesebbet Nógrád megyében, 331-et.
A budapestit is magában foglaló Pest megyei forgalom messze kiemelkedik az országos átlagból. Míg a főváros környékén csaknem 50 ezer használt jármű került piacra 1,8 millió forintos átlagáron, addig az ezres darabszámot csak négy megyében sikerült meghaladni.

A járművek több mint háromnegyedét a fővárosban és környékén hirdették
Vidéken az átlagár is sokkal alacsonyabb: az egymilliót sem éri el, de van megye, ahol alig haladja meg a félmillió forintot. Nincs meglepetés a legnagyobb számban meghirdetett márkák és modellek között, az Opel Astra, a Suzuki Swift és a 3-as BMW a három legnépszerűbb modell a magyar vásárlók körében. A Magyarországra behozott gépjárművek értéke évente meghaladja a 150 milliárd forintot, míg a belföldön gazdát cserélő autók forgalma 400-450 milliárd forintot tesz ki.
A használtan értékesített gépjárművek 90 százaléka személygépkocsi, 10 százaléka teherautó.
A használt autót vásárlókra leselkedő legnagyobb veszély, hogy nem tudják pontosan, hány kilométert futott korábban az általuk kiválasztott gépkocsi. A Hamisítás Elleni Nemzeti Testület vezetőségi tagja, Gablini Gábor autókereskedő azt nyilatkozta, hogy az importált használt gépjárművek 90 százalékának, a belföldi kereskedelemben értékesített autók pedig mintegy 50 százalékának vissza van állítva a kilométerórája.
A látszatra kevesebbet futott járművet drágábban lehet eladni, így az eladónak extra haszna keletkezik, miközben a vevőt félrevezetik. A visszatekert kilométeróra emellett a közlekedés biztonságát is veszélyezteti, mivel sok műszaki felülvizsgálat a futásteljesítményhez, a megtett kilométerekhez kötött a gépjárműveknél.
Ha az üzemben tartó nem tudja, hogy fontos alkatrészek, berendezések cserére szorulnak, akkor megtörténhet, hogy váratlanul megáll a motorja vagy meghibásodik a féke.