A magyar húsfogyasztás felét a baromfitartás fedezi, ez a legjobban teljesítő hazai állattenyésztési ágazat – hangzott el a baromfitenyésztés jelenét és jövőjét tárgyaló szakmai napon. Feldman Zsolt, az Agrárminisztérium mezőgazdaságért felelős államtitkára elmondta: tavaly 783 ezer tonna vágóbaromfi és 2,4 milliárd darab étkezési tojás került ki a farmokról. Az ágazat a hazai fogyasztók növekvő igényei-
nek kielégítése mellett exportpiacait is növelni tudta. Kivitelünk a múlt évben – a madárinfluenza ellenére is – elérte a 470 millió eurós értéket. Az exporttermékek közel harmadát a csirke-, negyedét a kacsa-, ötödét a pulyka- és a libahús tette ki.
A fórumon elhangzott, hogy a baromfiágazat nemzetközi versenyképességét csak fejlesztésekkel, korszerűsítésekkel lehet fenntartani. Ehhez növelni kell a telepméretet, ahol korszerű állategészségügyi rendszabályokat kell alkalmazni és csökkenteni kell az ammóniakibocsátást. Ennek eléréséhez hatékony programot kell kidolgoznia a szakma képviselőinek.
Kis Miklós vidékfejlesztésért felelős államtitkár szerint ezen a téren lesz előrehaladás a közeljövőben, hiszen az uniós vidékfejlesztési forrásokból a baromfitrágya-tárolók létesítésére 1,3 milliárd forint értékben pályáztak az állattartók. A mintegy 30 milliárd forint telephely-korszerűsítési támogatás felhasználásával pedig tovább erősödhet az ágazati szereplők versenyképessége. Az államtitkár emellett említést tett arról is, hogy a tárca ősszel 50 milliárd forint értékű pályázatot nyit meg a feldolgozóknak.

Külföldre is jut a magyar szárnyasokból
Fotó: Mirkó István
Az országos főállatorvos eközben óvatosságra intette a baromfitartókat a különböző antibiotikumok használata kapcsán. Bognár Lajos az ágazat helyzetét taglaló megbeszélésen jelezte: Európa-szerte célként fogalmazódott meg az antibiotikumok túlzott használata elleni küzdelem.
A nem körültekintő felhasználás ugyanis növeli a gyógyszerekkel szemben ellenálló baktériumok számát, ami tovább rontja a gyógykezelések hatékonyságát. Hozzátette: az új európai uniós szabályozás értelmében minden tagállamnak, így hazánknak is cselekvési tervet kell készítenie a probléma kezelésére, a felelős antibiotikum-használat elősegítése és a felhasználás csökkentése érdekében.
Felelősöket keresnek
Vizsgálatot indított Romániában a legfőbb ügyészség az afrikai sertéspestis terjedésével kapcsolatban. Az eljárás célja megállapítani, hogy történt-e mulasztás az állami intézmények részéről a járvány megakadályozása során. Az ügyészség részben hivatalból, részben több feljelentés alapján indított eljárást. Klaus Johannis román elnök az elmúlt napokban többször azzal vádolta a kormányt, hogy nem hozta meg a szükséges intézkedéseket. Eközben Kínában is egyre nagyobb gondot jelent a fertőzés. Az ENSZ Élelmezésügyi és Mezőgazdasági Szervezete rendkívüli ülést hívott össze, hogy a tíz érintett ázsiai országgal közösen kidolgozzák és életbe léptessék a járvány megállítását célzó akciótervet.