Akár húszmillió forint vissza nem térítendő támogatás igényelhető népi építészeti emlékek helyreállítására; az összeget a Népi építészeti programból a Miniszterelnökség biztosítja. A tárca háttérintézménye, a Lechner Tudásközpont tájékoztatása szerint az egyedi kérelmek benyújtására április 6-ig van lehetőség.
A kormány tavaly indította el a népi műemlékek és a műemléki értéket képviselő vidéki épített örökség megóvására és fenntartására szolgáló programot. 2017-ben háromszázmillió forint keretösszegből 43 emlék megmentésére nyertek támogatást. A mintaprojekt sikere után idén másfél milliárd forint jut a központi költségvetésből erre a célra.
A támogatás veszélyelhárításhoz, állagmegóváshoz, valamint részleges vagy teljes helyreállításhoz is igényelhető, a kérelmet a védelem alatt álló épületek tulajdonosa, vagyonkezelője, használója nyújthatja be. A hozzájárulás odaítélése során kiemelt szempont a hagyományos építőanyagok és hagyományos műszaki megoldások alkalmazása.

Tavaly negyvenhárom pályázó kapott támogatást
Fotós: MTI/Czika László
Fontos szempont, hogy az állagmegóvási, felújítási munkálatok során az épületeket lebontani és helyükre újat építeni nem lehet. A kérelmeket a tudásközponthoz kell benyújtani egy eredeti papír példányban, valamint elektronikus adathordozón szerkeszthető formában is.
Latorcai Csaba, a Miniszterelnökség társadalmi és örökségvédelmi ügyekért felelős helyettes államtitkára korábban úgy fogalmazott, a pályázatok elbírálásánál elsősorban azt vizsgálják, mennyire kimunkált az elképzelés, milyen tervek vannak, mennyire reális a költségvetés-tervezet. El akarják ugyanis kerülni, hogy a felújítások félbemaradjanak.
Mint mondta, a népi épületek körébe az egykori népi élettel, életformával kapcsolatos építmények, az egykori mezőgazdasági életforma ingatlanai, lakó- és gazdasági épületek, valamint közösségi és vallási épületek is tartozhatnak.