Magyarország jelentősen fejlődő, békés nukleáris programmal rendelkezik – mondta Szijjártó Péter tegnap Bécsben a Nemzetközi Atomenergia-ügynökség konferenciáján, kiemelve, hogy az olcsón, biztonságosan és hatékonyan szerzett nukleáris energia segítségével hosszú távon fellendíthető a hazai gazdasági fejlődés. A külgazdasági és külügyminiszter egyúttal kijelentette, hogy Magyarország határozottan elkötelezett a nukleáris energia békés célú felhasználásának ügye mellett.
A magyar kormány és a parlament korábban meghozott stratégiai döntése arról szólt, hogy növeli a nukleáris energia arányát a magyarországi energiamixben. A miniszter jelezte, hogy középtávon hetven százalékra növekszik majd a nukleáris energiából származó áram hasznosítása a már meglévő atomerőmű bővítése miatt. A jelenleg üzemelő blokkok leállása után az arány visszatér a mostani, nagyjából negyvenszázalékosra, hiszen a beruházás elsődleges célja a kapacitásfenntartás.
A paksi atomerőműben a legszigorúbb előírásokat alkalmazzák, a NAÜ delegációi vizsgálatuk során mindig elismerően beszélnek a magyarországi előírásokról és intézkedésekről – mondta az MTI szerint Szijjártó Péter, aki a nap folyamán megbeszélést folytatott Sebastian Kurz osztrák külügyminiszterrel is. Szijjártó arról biztosította osztrák kollégáját, hogy Magyarország nukleáris kapacitásainak bővítése a legkörültekintőbb biztonsági intézkedések mellett történik. A fejlesztés sem Ausztriára, sem a többi országra nem jelent majd biztonsági kockázatot.

A legszigorúbb előírásokat alkalmazzák a létesítményben
Magyarország energiabiztonságát az a szerződés is támogatja, amely a Magyar Földgázkereskedő Zrt. (MFGK) jogelődje és a Panrusgáz Zrt., valamint a Gazprom Export között született meg 1996-ban. Az esemény kapcsán Magyarországra látogatott Viktor Zubkov, a Gazprom igazgatóságának elnöke, valamint Alexander Medvegyev, a Gazprom vezetői testületének alelnöke. Csiba Péter, az MVM elnök-vezérigazgatója elmondta: annak érdekében, hogy az MFGK a jövőben is kiszámítható és a legmagasabb szintű ellátásbiztonsággal rendelkező szolgáltatást tudjon nyújtani, szükséges az orosz–magyar gázszerződés folyamatos vizsgálata és piaci feltételekhez való igazítása, a kölcsönös érdekek figyelembevétele mellett.
Orbán Viktor miniszterelnök és Viktor Zubkov az Országházban tárgyalva az együttműködés fejlesztését és folytatását tűzte ki célul.
A találkozón – amelyen részt vett Seszták Miklós nemzeti fejlesztési miniszter és Lázár János Miniszterelnökséget vezető miniszter is – szóba került Magyarország ellátásbiztonsága, a megfizethető földgázellátás fenntartása, amelyhez kiemelkedően fontosak a hosszú távú szerződések.