Nem megalapozott a munka törvénykönyve (Mt.) módosítása ellen fellépő szakszervezetek pánikkeltése, legalábbis a kiskereskedelmi szektor 350 ezer munkavállalója körében. A Magyar Idők megtudta: az ágazat legnagyobb, 16 ezer embert foglalkoztató munkaadójánál – és egy kivételével valamennyi nagy piaci szereplőnél – jelenleg sincs érvényben kollektív szerződés, így a cégek a jogszabály által most is biztosított 300 órás, megemelt túlórakeret lehetőségével sem élnek, mivel az alapvető, 250 órás verzió jobban megfelel a gyakorlatnak.
A túlóráztatás ráadásul nem annyira kifizetődő a vállalatoknak, mint ha diák- vagy kisegítő munkaerőt alkalmaznak. Már csak emiatt sem kell attól tartaniuk a dolgozóknak, hogy a jövőben a törvénymódosítás hatására rabszolga módjára bánnak majd velük a napi fogyasztási cikkek kereskedelmében, amit lapunknak a Tesco Globál Áruházak Zrt. is megerősített.
– A Tesco a kiemelt forgalmú karácsonyi időszakban is a vásárlók kiszolgálására fókuszál, de különös figyelmet fordít arra is, hogy saját munkavállalói leterheltségét diák-, illetve kölcsönzött munkaerő segítségével csökkentse. Azokban a régiókban, ahol rendelkezésre áll a megfelelő számú kiegészítő munkaerő, a Tesco az ő foglalkoztatásukat, nem pedig a túlórát preferálja – közölte a multivállalat.
Hangsúlyozták, a piacon általános ez a hozzáállás, amit egyfelől a gazdasági racionalitás, másfelől az a szándék indokol, hogy a meglévő munkatársak leterheltségét csökkentsék.
– Ezzel együtt akadnak olyan régiók, ahol a munkaerőpiac feszessége miatt szükséges a túlóra lehetőségének felkínálása is a munkatársak számára – jegyezték meg, vagyis jelenleg sem a kényszerítés elve mentén rendelik el a többletmunkát. Megtudtuk: a Tescónál országos átlagban elmondható, hogy a törvény alapján rendelkezésre álló 250 órás túlórakeretet ki sem használják a dolgozók, és mivel nincs kollektív szerződés a cégnél, ettől eltérni sem tudnának, ugyanakkor akadnak olyan régiók és munkakörök, ahol a túlóra elérheti a jogszabály által biztosított óraszámot.
– Fontos hangsúlyozni azt is, hogy a Tesco a túlórát havi munkaidő-elszámolás alapján havonta fizeti ki az alkalmazottainak, mert a vállalat eddig sem élt a törvény által megengedett egyéves elszámolási lehetőséggel – emelte ki a Tesco, utalva rá, hogy a jövőben sem várható változás az eddigi gyakorlatukban.

Figyelnek a dolgozók leterheltségére
Fotó: MTI/Koszticsák Szilárd
Lapunk úgy tudja, az öt legnagyobb piaci szereplő közül csupán a Spar üzletláncnál van érvényben 2012 óta kollektív szerződés. Ebben a munkavállalókat reprezentatív módon képviselő Kereskedelmi Alkalmazottak Szakszervezete arról állapodott meg a céggel, hogy az alap-túlórakeretet évente 50 órával megemelik, vagyis a sparos alkalmazottaknak most is 300 órányi többletmunkát kell teljesíteniük, ami rendkívüli módon terheli az állományt.
Ráadásul az is hátrányos a dolgozók számára, hogy rögzítették: nem havonta, hanem négyhavonta számolnak el velük a túlórákkal. Ez amiatt érdekes, mert az évekkel ezelőtt hátrányosan megállapodó szakszervezet ezúttal az Mt. azon módosítása ellen lázad, amely csupán lehetőséget kínál a túlmunkára, nem pedig egyértelműen elrendeli azt.
A közismerten szocialista kapcsolatokat ápoló szakszervezet annak idején az áruházi dolgozók vasárnapi pihenőidejének elrendelése ellen is fellépett nyilatkozataival, illetve részt vett a boltzár ellen tiltakozó kormányellenes tüntetésen.