A teremgarázsban található parkolók átlagosan húsz százalékkal, az önálló garázsok pedig negyven százalékkal drágultak egy év alatt Budapesten. Az Ingatlan.com elemzése szerint előbbieket jellemzően hárommillió forintért, utóbbiakat 4,2 millió forintért kínálják megvételre. Eközben a garázsbérleti díjak is több mint tíz százalékkal emelkedtek, jelenleg 20-25 ezer forintot kell fizetni havonta.
Más nagyvárosokban is jelentősen nőttek az árak. Garázst Kecskeméten átlagosan négy és fél millió forintért, Szegeden 3,9 millióért, Sopronban és Veszprémben három és fél-három és fél millióért lehet venni. A megyei jogú városokban is alig lehet havi húszezer forintnál kevesebbért parkolóhelyet szerezni.
Ötéves időtávon még látványosabb a drágulás. A főváros VII. kerületében egy garázsért jelenleg 5,4 millió forintot kérnek átlagosan, holott 2013-ban hat és fél millió forintért akár egy garzonalkást is lehetett venni a kerületben. Miskolcon, Szegeden és Tatabányán szintén úgy alakultak az árak, hogy a most hirdetett beállók átlagosan alig egy-másfél millió forinttal kerülnek kevesebbe az öt éve eladásra kínált garzonoknál.

A növekvő autóforgalom miatt egyre nagyobb az igény a jó parkolóhelyekre
Fotó: Teknős Miklós
– Ez a piac természetesen jóval kisebb a lakásokénál, a drágulás mértéke azonban jól mutatja a garázsok és a parkolási helyek iránti igényt – mondta Balogh László, a hirdetési oldal vezető gazdasági szakértője. – Az elmúlt években a lakások áremelkedése, a magyar autópiac jelentős bővülése, a parkolási díjak emelkedése és a parkolóhelyek számának szűkössége is hozzájárult a garázspiac átalakulásához – mutatott rá a szakértő, aki szerint ma már egy-egy garázs befektetési szempontból is felveszi a versenyt a lakáskiadással.
A lakás- és irodaház-fejlesztések erőteljesen befolyásolják a parkolási helyzetet minden nagyvárosban. Balogh László rámutatott, hogy az elmúlt években több, korábban parkolóként hasznosított foghíjtelek tűnt el a fővárosban, mert építkezéseknek adták át a helyet. A fejlesztőknek a parkolóhelyek és garázsok iránti kereslet lehetőséget is jelent, a kötelezően előírt parkolókapacitásnál több helyet is érdemes kialakítani, mert ez megtérülő beruházás lehet, akár értékesítik, akár kiadják azokat a jövőben.
Gadanecz Zoltán, a GDN Ingatlanhálózat tulajdonosa szerint ugyanakkor ha elsőre jó döntésnek tűnhet is befektetési céllal garázst vásárolni, nem hoz annyit, amennyit várna tőle az ember. Szerinte sokan akár húszmillió forintot is befektetnek garázsba, ami azt jelenti, hogy ha húszezer forintért van kiadva tíz beállóhely, akkor azok havi kétszázezer forintos bevételt jelentenek. Csakhogy ezeket tíz bérlő használja, ezáltal sokkal több időt és energiát igényel a bérbeadó részéről, mint amit egyetlen lakás.