Nyilvánosságra hozta nemrégiben az első tíz hónap fontosabb pénzügyi folyamatairól szóló összefoglalóját a szaktárca, a kimutatás egyik legérdekesebb része az, amelyik az adóbevételek alakulását mutatja be. Eszerint január eleje és október vége között több mint tízezer milliárd forint folyt be az államkasszához a legfontosabb közterhekből, vagyis a társasági és a jövedéki adóból, az áfából, a járulékokból, a szociális hozzájárulási adóból, valamint a személyi jövedelemadóból. Az összeg bődületesnek tűnik, nagyságát talán úgy lehet a leginkább érzékeltetni, ha összevetjük az egy évvel korábbi időszakos adattal. Ebből az derül ki, hogy 2018 első tíz hónapjában 720 milliárddal több érkezett a lényeges közterhekből, mint 2017 azonos időszakában.
Az adatok mögött meghúzódó folyamatokat Tállai András (képünkön)mutatta be kérdésünkre. A pénzügyminiszter helyettese két fő tényezőt emelt ki: a feketegazdaság visszaszorítását és az adócsökkentéssel egybekötött béremelést, munkahelyteremtést.
– Kezdjük az adóelkerülés visszaszorításával. Magyarország az elmúlt években hatalmas lépéseket tett a feketegazdaság letöréséért, nem véletlen, hogy az online pénztárgépek rendszere és a közúti áruszállítást ellenőrző elektronikus adóhatósági szisztéma – vagyis az ekáer – iránt más országokból is érdeklődnek. Idén nyáron kezdte meg éles működését a harmadik nagy rendszer, az online számlázás – elevenítette fel Tállai András, majd elmondta: a három elektronikus megoldás összekapcsolódik, kiegészíti egymást, s olyan hálót hoz létre, amelyen az adócsalók nemigen tudnak átbújni.
– Tavalyhoz képest áfából idén tíz hónap alatt 440 milliárddal folyt be több. Ez is azt mutatja, hogy a gazdasági szereplők sokkal kevésbé tudnak kitérni az adófizetés elől – fogalmazott a szakpolitikus.
A miniszterhelyettes beszélt a közteher-csökkentések hatásáról is. Felidézte például, hogy a kormány 2016-ban hatéves bérmegállapodást kötött a munkaadók és a munkavállalók képviselőivel. Az egyezségben a kormány azt vállalta, hogy ha a munkáltatók számottevően emelik dolgozóik fizetését, akkor az állam jelentősen csökkenti a vállalkozások adóját.
– A felek tartják magukat ígéretükhöz, a bérek szárnyalnak, a közterhek egyre mérséklődnek – fogalmazott Tállai András. Az adatokról szólva rámutatott: a társadalombiztosítást megillető összegek emelkedése tíz hónap alatt megközelítette a kétszázmilliárd forintot, ahogy a személyi jövedelemadónál is hasonló többlet mutatkozik.
– A számok arról árulkodnak, hogy a kormány terve bevált: az egyre csökkenő adók segítik a munkahelyek számának növekedését és a bérek emelkedését. S mivel egyre több embernek van munkája, és az érintettek egyre többet keresnek, az alacsonyabb adókból is több folyik be – összegzett a pénzügyminiszter helyettese.
A régebbi történéseket felidézve úgy fogalmazott: a balliberális kormányok úgy sem érték el a céljukat, hogy folyamatosan növelték a közterheket, és állandóan az adóemelésen dolgoztak. Ehhez képest most úgy nőnek az államkasszához érkező összegek, hogy évek óta tart az adócsökkentés időszaka.
– A pluszpénzek pedig – jegyezte meg Tállai András – újabb béremelésekre, újabb adócsökkentésekre, újabb családtámogató intézkedésekre adhatnak lehetőséget.