– Ugye, maguk nem NAV-ellenőrök?
– Nem, miért, akadt dolga velük?
– Előbb tettem ki kettőt, azt hittem, egy bulizó fiatal pár, aztán egyszer csak igazolták magukat. A kollégákkal legalább négy ellenőrpárost ismertünk meg csak ezen a héten.
A párbeszéd június közepén hangzott el egy budapesti taxiban, abban az egy hétben, amikor a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) átfogó razziát tartott a főváros nagy forgalmú szórakozónegyedeiben, vendéglátóhelyein, vásárcsarnokaiban. Az akcióhoz a megyei igazgatóságoktól is irányítottak át hivatalnokokat és pénzügyőröket, az ellenőrzésekben több száz NAV-os mellett más hatóságok szakemberei is részt vettek.
Az adóhivatal csütörtökön közzétette az egyhetes razzia tapasztalatait: eszerint minden negyedik ellenőrzött vállalkozásnál fény derült valamilyen szabálytalanságra. A részletek közül érdemes kiemelni, hogy egy hét alatt összesen több mint háromezer ellenőrzést végzett el a NAV, a hivatal emberei főként az online pénztárgépek adatai alapján kockázatosnak ítélt vállalkozásokat keresték fel. Leginkább vendéglátóipari egységeknél, ajándékboltokban, piacokon és a vásárcsarnokokban működő vállalkozásoknál kopogtatott a szervezet, de – ahogy a példából is kiderül – nem maradtak ki a taxisok sem.

Minden negyedik vállalkozásnál találtak szabálytalanságot
Fotó: Kurucz Árpád
A NAV közlése szerint a VI. és a VII. kerület ellenőrzött vendéglátóhelyeinek háromnegyedében súlyos jövedéki szabálytalanságokra bukkantak a pénzügyőrök: sok esetben találtak zárjegy nélküli, pancsolt italt, de az is előfordult, hogy az előírtnál lényegesen kisebb alkoholfoka volt a felszolgált innivalónak. Az akcióban részt vettek az élelmiszer-biztonság szakemberei is, akik több esetben a helyszínen semmisítettek meg lejárt szavatosságú söröket, valamint zároltak borászati termékeket és alkoholos italokat. Súlyos élelmiszer-higiéniai jogsértések okán három egységben azonnali hatállyal megtiltották a vendéglátóipari termékek előállítását és forgalmazását, emellett 130 kilogramm húst és úgynevezett tenger gyümölcseit vontak ki a forgalomból jelöletlenség vagy lejárt szavatosság miatt.
Érdekesség, hogy a vizsgálatok idején, az ellenőrzések hírére a nyugtaszám és a bevétel is jócskán meghaladta az egyébként megszokottat. A NAV adatai szerint számos olyan kereskedő akadt, amelynek több mint háromszorosára növekedett a bevétele, sőt, volt olyan bár is, amely a heti átlagos egymilliós forgalmához képest az előre meghirdetett akció hetében 14 millió forintos bevételt rögzített.
Félszáz kocsmánál legalább másfélszeres mértékű bevételnövekedés volt, az ellenőrzés-sorozat lezárása után azonban az összes gazdasági szereplőnek visszaesett a forgalma a korábbi, vagy még annál is alacsonyabb szintre. Az ilyen vállalkozások számíthatnak a NAV visszatérő ellenőrzéseire.
A hivatalnál rámutattak: az ellenőrzések nem értek véget, a mulasztó és a gyanúsan ingadozó bevételű vállalkozások a következő hetekben is számíthatnak az ellenőrök és pénzügyőrök jelenlétére.