A miniszter köszöntő beszédében arra buzdította az Agrármarketing Centrum (AMC) által rendezett konferencián a fiatalokat, hogy tanuljanak, találjanak hivatásra Magyarország stratégiai ágazatában, az agráriumban.
Nagy István rámutatott, a Földön az előrejelzések szerint 2050-re 9 milliárd ember él majd, 70 százalékkal több élelmiszerre lesz szükség, ugyanakkor 30 százalékkal kevesebb termőterület, és 40 százalékkal kevesebb ivóvíz áll majd rendelkezésre. Ez kihívást jelent, amelynek megoldásában számítanak a fiatalok segítségére is.
Kiemelte, a magyar mezőgazdaságban dolgozók 60 százaléka 65 évnél idősebb. Tavaly az ország 12 agrár-felsőoktatási intézményébe összesen 98-an jelentkeztek agrármérnöknek. Ezért a szaktárca feladata, hogy vonzóbbá váljon az ágazat a fiatalok számára.
Mindenekelőtt el kell oszlatni azt a sztereotípiát, hogy aki gazdálkodásra adja a fejét, annak gumicsizmában kell a trágyában gázolnia, ma már ugyanis a technológiai fejlődés, a digitalizáció színesebbé teszi a mezőgazdaságot, megkönnyítheti a fizikai munkavégzést és javíthatja annak megítélését – tette hozzá.
A tárcavezető kitért arra, jelenleg az agrárium feladata az is, hogy megfeleljen a 21. század kihívásainak, többek között a paleo étrendet előnyben részesítő, valamint a glutén- és laktózmentes termékeket fogyasztók igényeinek. Hozzátette, az ilyen termékekkel üzleti sikerek is elérhetők.
Ondré Péter, az AMC ügyvezetője kiemelte, hogy napjainkban nemcsak hatékony és modern mezőgazdaságot és élelmiszeripart kell teremtenie az ágazati szereplőknek, hanem fenntarthatót is. Ehhez pedig szükség van a kreatív és szorgalmas fiatalokra – tette hozzá.
Szólt arról is, hogy november 20-a a gyermekek jogainak világnapja. A gyermekek jogairól szóló nyilatkozatot az Egyesült Nemzetek Szervezete (ENSZ) több mint 50 éve fogadta el, amely kimondja, hogy minden gyereknek és fiatalnak joga van arra, hogy saját jövőjét és sorsát alakítsa, így akár arra is, hogy jól jövedelmező és „trendi” szakmát válasszon, amelyet most már az agrárium is kínál.
A rendezvényen agrárszakemberek, mezőgazdasági szakképzéssel foglalkozó döntéshozók és sikeres, fiatal agrárvállalkozók osztották meg tapasztalataikat közel 200, főként pályaválasztás előtt álló, vagy agrárszakképzésben résztvevő hallgatóval. Az érdeklődők szakmai programokon tájékozódhattak többek között az agrárpálya lehetőségeiről és az agrárdigitalizációs fejlesztésekről.